„Szívszorító őt így látni” – mondta egy észak-koreai férfi, mikor meglátta, mennyit fogyott Kim Dzsongun
Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

A diktátor sokat fogyott, rengetegen aggódnak érte.

Az észak-koreai állami televízió nemrég sugárzott egy adást, amiben közöltek egy helyi férfivel készült interjút. A férfi azt mondta, hogy szívszorító volt az ország vezetőjét ilyen karcsúnak látni.

A nagy súlyvesztésről árulkodik az is, hogy egy pártgyűlésen készült képeken az látszik: a diktátor karóráját sokkal jobban be kell már csatolni a karján, magyarán olyan sokat fogyott, hogy már a csuklója is sokkal vékonyabb.

Telegraf.id

A hivatalos észak-koreai álláspont szerint Kim Dzsongun egészségi állapotát figyelemmel követik, de állításuk szerint nincs változás a korábbiakhoz képest, vagyis továbbra is azt állítják, minden a legnagyobb rendben van.

Korea Times; kiemelt kép: Getty Images

Ez is érdekelhet:

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.