Őrült játékdivatok vannak manapság, de régen se volt sokkal különb a helyzet. És a fenti kérdésre sem olyan egyértelmű a válasz, mint gondolnánk. Apák, figyelem!
Miért játszik a gyerek takonnyal? Nem a saját termésével, hanem az aktuális őrülettel, a slime nevű műtakonnyal. A fogós kérdésre az Apa magazin lapozgatása közben bukkantunk, és nyomban ízelítőt kaptunk arra, mi vár még ránk apaként. (És mi van most azokkal az apákkal, akiknek nagyobb a gyerekük.) Tavaly volt a fidget spinner, amilyen értelmetlen, olyan ártalmatlan, oké. Most meg a takony, mint játék.
Ezek szerint lehetsz bármilyen konokul infantilis, ha felnősz, berozsdásodsz kicsit. Legalábbis nehezen képzelem el a következő bemutatást:
„Ő a kislányom. Három és fél éves. Kedvenc játéka a takony.”
Na, akkor vegyünk nagy levegőt, rázzuk le a rozsdát, és legyünk kicsit megértőek a kölyökkel!
A slime Peppával a legjobb
Az sem volt különb, amikor a gyerek a bölcsiben pelenkázás közben azt kérdezte: „Ki vagyok én?” Félre is vont a dadus, beszámolt a rémisztő esetről, aztán mégsem történt semmi különös. Miért? Mert a gyerekek világa tök más, mint a felnőtteké.
Képekben gondolkoznak, irigylésre méltó fantáziával töltik meg a világot, a cipőfűző lehet kígyó, aztán spagetti, aztán megint cipőfűző.
Szegény felnőtt meg törvényszerűen rendre leragad az eggyel korábbi reinkarnációnál.
Valljuk be, pontosan ilyenek voltunk mi is, meg apáink, meg apáink apáinak az apái is – de hergeljük bele magunkat. Jobb volt vajon, amikor kiszedtük a kazettából a szalagot, feltettük parókának, és megpróbáltuk becsapni a nagyapát, hogy „íme az új barátnőm”? Vagy amikor elcsórtunk fazekakat meg anya kötőtűit, és dobszerkót csináltunk a kertben, aztán versenyezünk, melyikünk a legjobb dobos? Valószínűleg a felnőtt fülnek közönséges zaj volt az, aligha a következő Steven Adlert látták bennünk.
És nem, mi sem vágytunk értelmesebb dolgokra. Átalakítható matchbox (a rendes nevére sem emlékszem már), Conan, a barbár-poszter pofátlanul drágán, húsz forintért, cigirágó, tikitaka, ami akkor még egy idétlen játék volt, nem Guardiola taktikája. Volt tamagocsi, Barbie + Ken, és
a mindenféle generációs szülők ezt mind kibírták, milyen ciki lenne már vaskalaposabbnak lenni náluk.
Van egy határ, a méregdrága és tökértelmetlen/veszélyes játékok köre, azon belül simán lehetünk megengedőek.
Van egy közösségi oldala is a dolognak: miért maradjon ki a jóból a gyerek, ha nincs igazi okunk lebeszélni a vágyott játékról? Miért csináljunk belőle szerencsétlen outsidert, csak mert szerintünk nincs különösebb értelme a vágyott játéknak? Sőt mi, felnőttként nem vágyunk értelmetlen dolgokra?
Van, amiről talán nem is tudjuk, de még jót is tesz neki. Egy sereg látszólag értelmetlen játék fejlesztheti a finommotorikus mozgást, az idegrendszert, az egyensúlyérzéket, stb.
És vissza is jutottunk a takonyhoz, aminek a vizenyős, hideg tapintása undorító lehet egy felnőttnek (az is), de például a manapság nem ritka ingerkereső gyerekeknek kifejezetten hasznos. Addig sem minket idegesítenek, mondhatnánk gonoszkás pragmatikussal.
Amíg ártalmatlan, nincs gond ezekkel. És egyáltalán nem állítjuk, hogy mindent szabad, talán az lehet az ökölszabály, ott lehet a határ, ahol apa és anya egyértelműen tudja, hogy adott játékot nem veszi meg a gyereknek, és el is tudja mondani neki, miért.
A tablet/okosteló már simán beletartozik ebbe a körbe: bizonyított tény, hogy a kijelzők fénye drogként hat a gyerekekre, szóval nyilván jó, ha nyugtod van tőle két órán át, csak éppen hosszú távon borzasztóan sokat árt neki a számára feldolgozhatatlan képek tömkelege. Pszichés zavarokat okozhat, elveszítheti az egyik legszebb gyermeki képességét, a képekben feldolgozott fantáziavilágot, úgyhogy
ha nagyon nyaggat, hogy telózni akar, meg laptopot verni, akkor szerezz be neki egy lebutított gyerek-változatot, és add be neki, hogy ez kizárólag az övé. Így nem teszed ki semmilyen veszélynek, és még büszke is lehet a saját laptopjára.
Megéri elgondolkodni ezeken a kérdéseken, érdekes témákat vet fel az Apa magazin. Nyáron, amikor minél több időt megpróbálsz a szabadban tölteni, lehetőleg tóparton, ahol viszont épeszű ember nem nézeget laptopot, jó kis olvasmány lesz.
A júliusi számban például az Apa, mi gazdagok vagyunk? című írás ad komoly támpontokat egy csomó súlyos kérdésben.
Hogyan kezeljük a zsebpénzt?; mi van, amikor a kölyök rádöbben, hogy egy-egy osztálytársa dúsgazdag/koldusszegény?; hogyan kezeljük a követelőzését?; mikor kezdjünk el ezekről a kérdésekről beszélni vele, és hogyan tartsuk be az elveinket?
Előbb-utóbb úgyis szembesülsz ezekkel, ha apa vagy, és már önmagában az nagy segítség, ha kapsz egy csomó szempontot, aztán szépen elgondolkozol rajta magad.
De nem feltétlenül a tabufeszegetést tartjuk „fontos témának”, ugyanilyen érdekes az utazás+gyerek tematika: pont, mintha egy haverrel beszélnéd meg a dolgot, csak összeszedettebb a válasz. Írnak az autó- és a hajóút specialitásairól, de a legérdekesebb talán a repülés, amiről tömör, de roppant hasznos cikk mondja el, hogy viheted-e hosszú útra a srácot, kell-e tartani a hányástól, mivel kötheted le a figyelmét, hogyan készítheted fel az első repülésre.
Szóval az apaság kimeríthetetlen téma, az Apa magazin pedig szépen be is lövi a ziccert: válaszokat ad, miközben szórakoztat, ötletekkel szolgál, elgondolkodtat, és megnyugtat. Merthogy most is felbukkannak híres apák, olimpiai- és világbajnokok, akik apaként aztán pont olyan emberek (büszkék, tanácstalanok, elszántak, esendőek), mint bármelyikünk.
(A cikk elkészítésében partnerünk volt az APA Magazin)