Van, amit sejtettünk, más tényeken viszont nagyot néztünk.

Vágjunk is bele.

1: A szexjelenetekhez gyakran koreográfust hívnak

Azt ugyebár sejtettük, hogy nem egészen spontán, amit a legtöbb hollywoodi filmben látunk, viszont kiderült, hogy nagyon sokszor nem a rendező narrálja az intim pillanatokat, hanem tánckoreográfus dolgozza ki az egész jelenetet. Tricia Brouk New York-i tánckoreográfus például nem egy hollywoodi filmnél dolgozta ki ezeket a jeleneteket: ától zéig megkomponált minden pillanat, improvizációnak nincs helye:

„Semmit sem bízunk a véletlenre, mivel nagyon kényelmetlen helyzetbe hozná a színészeket, ha az adott jelenetben nem eljátszanának valamit, hanem spontán beléjük markolna, megcsókolná őket a másik munkatársa.”

2: A nemi szervek takarva vannak

Míg egyes színészek számára teljesen oké az au naturel filmezés, addig Sarah Basta jelmeztervező elmondja, hogy „mindig van nálunk pár dolog, amit a színészek a nemi szervükre tehetnek, hogy elrejtsék. Például a péniszzokni és egy speciális tapasz a női nemi szervre.” A péniszzokni egy bőrszínű zseb, a végén madzaggal, amibe a színész beteheti a csomagját, majd becsomózza. A női verzió pedig egy vízálló tapasz, ami a vénuszdombot és az összes nyílást stabilan takarja.

3: Akkor is forgatnak szexjelenetet, ha a színésznőnek megjött

Elég szerencsétlen, ha így alakul, de a forgatás menetrendjét ez sem szakíthatja meg; ilyenkor is ugyanez a tapasz kerül a hölgyre

4: Igen, vannak testdublőrök

Főleg akkor, ha a szexjelenet forgatása nagyon hosszú és a színészek elfáradnak. Egy nevét nem vállaló színész azt meséli: „Volt egy tévésorozat-forgatás, ahol rengeteg, különböző Káma-szutra pózt kellett eljátszani. Legalább 5-6 óra folyamatos filmezés volt: a végén lejött a bőr a térdemről, tele voltam ütődésekkel és napokig sebtapasz volt a térdemen.”

5: Van, hogy feláll és van, hogy nem

De az a helyzet, hogy mindkettő elég kellemetlen. A fenti színész szerint vagy így, vagy úgy kínos a dolog.

„Sarkítva így néz ki a dolog: Bocsánat, hogy felállt – és bocsánat, hogy nem. Ha merevedése van egy színésznek, az egyrészt azért rossz a partnernek, mert úgy érzi, már túlmutat a színészkedésen a dolog. Ha viszont nincs, azt érezheti, hogy nem elég kívánatos – de mondjuk ez a ritkábbik reakció.”

6: Teljes testet sminkelnek

Brigette Myre Sharpe hollywoodi sminkmester, aki az HBO-s True Bloodon is dolgozott, elmondja, hogy legtöbbször egy speciális spray-vel fújják be a színészek egész testét, amely nem hagy nyomot az ágyneműn vagy a bútorokon – ellenben olyan érzés, mintha egy egész új réteg bőr lenne az emberen.

7: Műizzadság

„Sok módja van annak, hogy a színészek izzadtnak nézzenek ki – meséli Rocio Jahanbakhs sminkmester. – Attól függ, milyen típusú izzadtságot akar a rendező. Lehet csöpögős, vagy cseppek nélküli, csillogó test, esetleg olajos test is. Utóbbinál vazelinnel kenjük be az arcukat, a testnél pedig legtöbbször vízzel kevert babaolajat használok.” A csöpögős verziót pedig egy Ultraizzadtság nevű krémmel vagy a Mehron Izzadság és Könnyek nevű, kifejezetten erre fejlesztett termékkel érik el, melynek elég beszédes neve van.

8: A fanszőrzet gyakran nem igazi

Olyan filmekben, ahol kell, hogy látszódjon a forgatókönyv szerint a (legtöbbször női) fanszőrzet, gyakran nem valós a szőr, hanem egyfajta „punciparókával” dolgoznak.

9: Nagyon gondosan válogatott szexjátékok

Tom Cahill kellékes nem csupán szimpla kellékes, hanem egy olyan részlegen dolgozik, mely kifejezetten arra szakosodott, hogy az adott közönség számára milyen szexjátékok férnek bele.

„Egyszer egy leánybúcsú-jelenethez kellett vibrátort választanom: ilyenkor legalább száz különböző típust nézünk át és elemzünk, mi fér bele a célközönség számára.”

10: Nem, nem sétálnak meztelenül a szünetekben

Végül pedig: a színészekre általában vár valaki egy köntössel és egy papuccsal, hogy a jelenet végén azonnal felvehessék. Ma is tanultunk valamit.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés