Érdekes a novemberi statisztika.

Az országos lakbérek tavaly novemberre 12 százalékkal, a budapestiek 15 százalékkal voltak alacsonyabbak a januárihoz mérten – közölte a Központi Statisztikai Hivatal honlapján az Ingatlan.com-mal közös lakbérindexük friss adatait hétfőn. A közleményben megjegyezték: a bérleti díjak évek óta tartó emelkedése 2020 januárjában érte el csúcspontját, majd kisebb ingadozásokkal csökkenés indult meg a területen.

A nyár elején megfigyelt ingadozás után augusztus óta országosan és a fővárosban is folyamatosan mérséklődtek a lakbérek.

Novemberben országos szinten az előző hónaphoz képest 1,1 százalékkal, a fővárosban 1,6 százalékkal voltak alacsonyabbak a bérleti díjak.

Novemberben Budapesten egyedül a budai hegyvidéki kerületekben növekedtek az árak előző hónaphoz képest (1,8 százalékkal), októberben azonban egy nagyobb, 5,2 százalékos visszaesés volt ugyanott. A többi budai kerületben az előző havi stagnálás után 2,7 százalékos csökkenés történt az év utolsó előtti hónapjában. A pesti oldalon is tovább mérséklődtek az árak: a belső kerületekben 1,9, az átmeneti és a külső kerületekben 1,7, illetve 1,4 százalékkal.

A Pest megyei albérletek a legnagyobbak

A kutatás szerint a kiadásra meghirdetett lakások nagysága Budapesten átlagosan 53 négyzetméter volt, a megyeszékhelyeken és megyei jogú városokban 57 négyzetméter. A kisebb településeken általában nagyobbak a kiadó lakások, átlagos alapterületük 66 négyzetmétert tett ki tavaly január-novemberben. A legnagyobb alapterületű albérletek Pest megyében voltak, átlagosan 74 négyzetméteresek.

Az elemzett adatok szerint a hirdetések túlnyomó többsége, 94 százaléka többlakásos épületben lévő lakásokra vonatkozott, a fennmaradó 5,9 százalék esetében családi házakat hirdettek meg. Budapesten a hirdetések mindössze 2,7 százaléka szólt családi házakról.

Tavaly január-novemberben országosan a vizsgált hirdetések 45,3 százaléka magánszemélyektől, 54,7 százaléka közvetítőktől származott, utóbbiak aránya Budapesten 57,1 százalék volt.

Ez is érdekelhet:

Az megvan, hogy Magyarország évente 5000 négyzetméterrel lesz kisebb?

Igaz történet, amit maga az anyatermészet ír, és amiből hazánk sem marad ki.

(Forrás: KSH, Ingatlan.com, MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezer jobb programötletünk van ezzel a lánnyal, mint ezresek után kapkodni

További cikkeink a témában