Sivatagi pusztaság, fagyos sarkvidék, az Amazonas dzsungele, ázsiai sziget, vagy éppen a Duna-menti erdők. Némi pénzért bármelyikben megtanítanak a túlélésre.

A prioritások hamar megváltoznak. A hozzáértők azt mondják, a túlélés kilencven százalékban fejben dől el, de azért nem árt hozzátenni, hogy a víznek is elég fontos szerepe van a játékban. Kis szerencsével megúszhatjuk a kannibalizmust, a borotválkozásra viszont nem lesz idő. Túlélőtúrák azoknak, akik megunták az üdülőövezetek ötcsillagos unalmát.

Lakatlan sziget, Thaiföld

A thaiföldi Ao Phang Nga Nemzeti Parkot legtöbben a James Bond-sziget (Khao Phing Kan, magyarul szöghegy) miatt ismerik, ám a közkedvelt turistalátványosság mellett negyvenegy másik sziget is van az öbölben. Ezek egyike kiválóan alkalmas arra, hogy partjára vetve megtapasztaljuk, milyen is volt Robinson Crusoe-nak. Roppant jutányos 210 dollárért kiraknak a parton egy sokat látott oktatóval, egy túlélőkészlettel és egy hátizsákkal. A készletben a késtől az iránytűn át a víztisztító tablettákig mindent megtalálunk, a hátizsákban pedig többek közt egy sátor lapul, mert bár megtanulunk éjjeli menedéket építeni, ha nem vagyunk elégedettek, legalább van B terv.

A kétnapos kaland során kiderül, mit érdemes bepakolni még a hajótörés előtt, hogy szerezzünk vizet a dzsungel növényeinek segítségével, és mi az, ami nyersen is ehető a helyi kínálatból. Ha minden jól megy, a készletben talált tükördarabbal sikerül jeleznünk valakinek, és megmenekülünk. Persze ha nem, akkor is.

Sarkvidék, Svédország

Mínusz ötven fok tíz napon át. Röviden így lehetne összefoglalni a sarkvidéki túrát, mely 1200 fontba kerül, repülőjegyek nélkül. Aki volt már télen Svédországban, tapasztalhatta, tulajdonképpen Stockholm sem több, mint szépen kivilágított fagyhalál. Északabbra természetesen még durvább a helyzet. A civilizáció egyetlen formája, amellyel esetleg találkozhatunk, a rénszarvasokat terelő számikban merül ki, és nekik sem valószínű, hogy van iPhone-töltőjük. Míg a dinamikus haladásról sítalpak, valamint a hűséges szánhúzó kutyák gondoskodnak, az étel beszerzése a csapattagokra marad. A lékhorgászat még sosem volt ilyen izgalmas!

A vadonban kiemelt szerep jut a lőfegyvereknek is, ezért a puskahasználat alapjait is elsajátíthatjuk. Ha nem sikerül időben tüzet gyújtani a rendelkezésre álló primitív eszközökkel, jól jöhet a túra fagysérülésekre is kitérő elsősegély-oktatása. A sarki fény gyönyörű, de ha véletlenül elszakadunk a többiektől, nagy eséllyel ez lesz az utolsó dolog, amit látunk.

Sivatag, USA

1968 óta tartanak túlélőtúrákat a Garfield megyei Boulder mellett. A város lakossága a legutóbbi népszámlálás szerint száznyolcvan fő, ami nem csoda, mert bár a környék gyönyörű, a víz hiánya miatt élőlényeket csak elvétve tűr meg. Pedig egykor tenger volt ott, ám ebből mára csak a homokkő maradt. A hetvenkét órás kurzus lényege, hogy a csoport váratlanul bajba kerül, és nézelődés helyett gyorsan ki kell találni, hogyan ússzák meg a sivatagban töltött éjszakákat.

Térerő? Ne viccelj! Az első feladat a fontossági sorrend fegyelmezett felállítása. Ezt követően víz- és élelemszerzés, valamint a helyes irány megállapítása után menedékkeresés, tűzrakás és a vészjelzési technikák elsajátítása szerepel a listán. Bár a tizenkét fős csoportra három oktató is jut, a nehéz terep miatt ez a kaland is szigorúan a 18+ korosztálynak szól, 550 dollárért. Ha ez félelmetes, érdemes belegondolni, milyen lehet eltévedni Ausztráliában...

Esőerdő, Guyana

Bár az esőerdők mérete sajnos folyamatosan csökken, annyi még maradt, amennyi néhány napon belül gond nélkül végez az emberrel. Az Amazonas mentén már az alaptáborba sem egyszerű bejutni. Kisrepülő, terepjáró, majd csónak segítségével jutunk a startvonalra, ahol nem kapunk többet egy macheténél. Ez a bozótvágó lesz a legjobb barátunk a következő két hétben. Az első napok a tanulásról szólnak. Megmutatják, hogy kell menedéket építeni, tüzet gyújtani, ivóvizet találni, vagy éppen piranhákra vadászni egy íjjal.

Ha ez megvan, jöhet a komoly megmérettetés: egyedül vagy egy barátunkkal a dzsungel egy ismeretlen részébe visznek, ahol már nincs segítség. Maradnak a nyílvesszők, a késünk, és egy olyan jól felszerelt öv, amit még Batman is megirigyelne. Meg persze az ehető bogarak. Ha túléljük (mert az esetleges mentés sikerességét természetesen nem lehet garantálni), jól fog esni a sör a repülőn. Életünk valószínűleg legintenzívebb két hetének ára 1300 font.

Hegyvidék, Magyarország

Kis ország, kis hegyek, de azért egy pillanatig se higgyük, hogy az itthoni terep nem jelent kihívást. A Magyar Agrárfelsőoktatási Természetjáró Egyesület által a Naszály-hegy és a Cserhát nyugati oldalára szervezett túlélőtúra ettől függetlenül nem az erőltetett szívásról, sokkal inkább a csapatmunkáról, taktikáról és ügyességről szól. Az esti rajt után a két-három fős csapatoknak húsz óra áll rendelkezésükre, hogy a durván negyven objektumból álló pálya lehető legtöbb pecsétjét megszerezzék.

Ez elsőre könnyűnek hangzik, de ne feledjük, hogy főleg éjszaka haladunk, egy sűrű erdőben. Nem véletlen, hogy térképpel és iránytűvel indul a játék. Az időszakos eltévedés még így is biztosra vehető. A kaland végén a 2500 forintos nevezési díjból finanszírozott kiadós vacsora vár, valamint a helyi tornaterem polifoammal bélelt padlója. Az alvással nem lesz gond. A következő a hétvégén indul...

Tovább a:
Legfrissebb cikkekhez

A rovat többi cikkéhez
A szerző e heti kedvencéhez: 170 éves a fröccs – Szülőházában ünnepeltük, okostelefonnal

(Fotók: Joel VMichał Sacharewicz, Carla Arena és Wikipedia)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Az art deco stílusú budai erőmű, ahol az egész Csernobil sorozatot leforgathatták volna

Idegenvezetés a szexmunkások kirakatainál? Városnézés spanglival a kezedben? Lesz egy kis gond

További cikkeink a témában