A nyár – sok minden más mellett – a kerti partik időszaka is. Ám ahogy egy nyaralásnál, itt is van pár jó tanács, amit érdemes megfogadni, hogy tényleg mindenki számára élvezetes kikapcsolódás legyen, ne kihagyott lehetőség, és főleg ne kellemetlen program.

A rendezvényszervezés – és a kerti parti is egy rendezvény, még ha kisebb is, mint egy vb-döntő – elmélete nagyon egyszerű: végig kell gondolni az elejétől a végéig, mi fog történni, milyen igények merülhetnek fel, kell egy terv, aztán pedig ennek a megvalósítása, persze kellő rugalmassággal. A rendezvényszervezés nehézsége viszont a gyakorlat, ami még egy barátoknak szervezett kerti partinál is odafigyelést igényel. Néhány tippel segítünk.

A kert

A kerti partihoz nem meglepő módon szükség van kertre, kertrészre, vagy legalább egy méretes teraszra – ezzel aligha mondunk újdonságot. Fontos azonban, hogy a kert(rész) karbantartott legyen, ne a parti reggelén jusson eszedbe, hogy le kellett volna nyírni a füvet, levágni a száraz ágakat, megigazítani a sövényt, elpakolni az oda nem illő holmikat, lemosni a burkolatokat, bútorokat.

A társaság

Olyan embereket hívj meg, akikkel szívesen töltesz időt, és ők is jól kijönnek egymással – ez alap. Az is az lenne – csak itt már néha becsúszik a hiba –, hogy ezeknek az embereknek járj a kedvében: jó program a hússütés, de ha valaki vegetáriánus vagy vegán, akkor nem biztos, hogy neki is; lehetnek ételallergiások; ha jönnek gyerekek, őket is le kell kötni, és így tovább. Ha írsz egy vendéglistát, könnyebb lesz!

Mi a program?

Célszerű tisztázni, pontosan miről is szól a parti. Ha bográcsozás, akkor azt, hogy nagyjából mikorra lesz kész az étel (kellemetlen éhesen ékezni valahova, ahol aztán öt órán át legfeljebb rágcsálni lehet valamit); hogy meddig tart (nem feltétlenül kifulladásig, ha gyerekek is vannak, vagy egy korán fekvő, izgatott szomszéd); hogy ott lehet-e aludni esetleg.

Hagyományos dresszkód talán nincs egy kötetlen kerti partin, de ha például borospincében is tölthetjük az időt – és az italokat –, ott még kánikulában is jól jöhet egy felső, medencés partihoz pedig nem árt fürdőruhát vinni.

Italok, ételek

Még akkor is meghatározó fontosságú témakör, ha amúgy a parti lényege nem az ökörsütés vagy az italkínálat végigpróbálása. Ahol emberek órákat töltenek, ott enni és inni akarnak. Nyáron ráadásul hideg, hűsítő, könnyed italokat – egy hűtőszekrény általában kevés, hogy fél napon át mindig hűvös italokat lehessen vételezni belőle, megoldás lehet a jeges vödör-kád-hordó-bármi, mellesleg jól is mutatnak benne a palackok és aludobozok.

(Fotó: Neményi Gergely)

Víz és üdítő mindig legyen, a forró csokit nyáron talán kihagyhatod, szeszes italokból viszont inkább a nem túl magas alkoholtartalmúakat válaszd, az esik jól ilyenkor. Ha fontos a minőség – szerintünk fontos –, és mostanában rendeznéd a partit, van egy garantált sikerrel kecsegtető tippünk: ha elcsípsz néhány palackot a Hungaria első limitált rosé pezsgőjének 12 ezer darabjából, akkor egy Syrah szőlőből készült, 15 hónapig palackban érlelt, illatában és ízében ribizlire és érett meggyre emlékeztető, a szó szoros értelmében pezsgő élményt okozhatsz a vendégeidnek, és persze magadnak is.

Ha grillezésre, bográcsozásra, tábortűzi sütögetésre vagy pizzarendelésre nem is készülsz, valamilyen harapnivaló akkor is legyen, a csipsz- és ropiuniverzumon túl készülhetsz kis szendvicsekkel, gyümölcsökkel is.

Fontos általánosságok

A már említett végiggondolás! Ha nem ismerős a vendégeknek a helyszín, akkor írjuk le-mondjuk el, hogyan lehet megközelíteni, hol lehet parkolni; ha tudjuk a létszámot, annyi embernek kell legyen ülőhelye, pohara, tányérja stb.; ha tűz a nap, árnyék kell; ha sötét van, valamilyen világítás kell; ha leszakad az ég, arra is kell valamilyen B terv.

Ha órákon át ott vannak a vendégek – ha előbb elszivárognak, valamit rosszul csináltunk –, akkor nagy lesz a forgalom a mellékhelyiségnél, annyi tiszta, száraz kéztörlőre lesz szükség; tölteni akarják majd a telefonjukat; pelenkázni vagy lefektetni a gyereket… A jó házigazda igyekszik minden helyzetet megoldani a helyszínen, a még jobb viszont előregondolkodik.

A cikk elkészítésében együttműködő partnerünk voltak a Hungaria pezsgők.

(Kiemelt fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés