Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Pihenőszigetek, a szó szoros értelmében.

Október elsején adták át a bécsi Duna-csatornán az úszó kerteket, melyek mintájául a párizsi Szajnán lebegő hasonló építmények szolgáltak. A csatorna Kaiserbadschleuse nevű részét egykor városi kikötőnek szánták, ezért építették a vízbe a hatalmas betontömböket, a tervet azonban később elvetették, a beton viszont ott maradt. Hogy funkciója is legyen, Bécs városa kikapcsolódásra alkalmas terület létrehozásáról és az építmény zöldítéséről döntött. A jogi akadályok elhárulása után idén februárban megkezdődtek az átépítési munkálatok, mivel viszont a terület műemlékvédelem alatt áll, a kivitelezőknek kreatív megoldásokhoz kellett folyamodniuk.

Kihívást jelentett az is, hogy a hely nehezen hozzáférhető, és a környékbeli bicikliutak használatát sem akarták korlátozni erre az időre. Ennek érdekében dunai hajók segítségét is igénybe vették az építkezésénél. A bécsi tervezők keze nyomán az építmény Otto Wagner épületeire hasonlító axiális szimmetriájú kialakítást kapott.

A beton 1500 négyzetméternyi, fákkal és növényekkel beültetett, ülő- és fekvőalkalmatosságokkal felszerelt, ingyenesen hozzáférhető pihenőhellyé változott, ahonnan remek kilátás nyílik a Dunára és a túlpartra. A  Kaiserbadschleuse környékén sok a betonfelület, ezért a beruházás méginkább hiánypótló. A zöldítés ráadásul elősegíti a hűvös levegő gyorsabb és intenzívebb áramlását, ezzel a városi hősziget-jelenség is csökkenthető.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: Bécs Város Külképviseleti Irodája, fotó: PID/Fürthner)

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.