Svéd régészek a napokban döbbentek rá, hogy annak az erőteljes vikingnek a maradványai – amelyről a magas katonai rangja miatt mindig is azt hitték, hogy egy férfi – valójában végig egy nő volt.

Úgy tűnik tehát, hogy sem a régészek, sem pedig a történészek nem tudták elképzelni, hogy a félelmetes viking seregek élén valamikor egy nő állhatott. Most a DNS-tesztből pedig egyértelműen beigazolódott, hogy ez márpedig így volt.

Valójában egy nőről van szó, valamennyivel idősebb lehetett 30 évesnél és elég magas, olyan 170 centi környékén. A komplett katonai felszerelése mellett – kard, balta, lándzsa, nyilak, kés, pajzsok és két ló – egy társasjáték is volt az ölében, illetve inkább egy katonai tervezési játék, amellyel különböző stratégiákat lehetett lemodellezni, ez pedig azt jelzi, hogy egy befolyásos vezető volt. Valószínűleg megtervezte és le is vezényelte a csatákat

– avatta be az érdeklődőket a részletekbe Charlotte Hedenstierna-Jonson, az Uppsalai Egyetem szakértője.

A Trónok harcában Brienne is bizonyítja, milyen kemény harcos lehet egy nő

A maradványokat egyébként a 19. század végén találták meg, mégpedig a svédországi Birka, egykori viking város romjainál. A vele együtt eltemetett "férfias" felszerelése miatt mindeddig azt gondolták, hogy egy férfiről lehetett szó, ám aztán a Stockholmi Egyetem egyik oszteológusának feltűnt, hogy az arccsontok és a csípőcsontok inkább egy női csontvázra utalnak.

A nemrégiben elvégzett DNS-teszt pedig egyértelműen igazolta is ezt a következtetést, ezzel pedig megszületett az első genetikai bizonyíték, hogy bizony nők is akadtak a viking harcosok között, ráadásul rangos pozícióban. Így már nem is tűnik annyira gagyinak Xena, a harcos hercegnő sztorija...

(via)

És ezt olvastad már?
Sokkal komolyabb következménye lehet a rossz testtartásnak, mint hogy rossz lesz a testtartásod