218-an lakják a várost. Egyetlen épületben. Valahogy így kezdődik egy ultimate horror sztori.

Most kéretik bekapcsolni következő horror-hangeffekteket: szélfúvás, nyekergő hajókötelek, nyikorgó rolók és társaik, hogy kezdődhessen a mese. Na jó, túlzunk, de azért eléggé meglódulna minden rendes horrorforgatókönyv író fantáziája Whittiertől.

Whittier egy kikötőváros Alaszkában, Anchorage-től 58 mérföldre, kábé a semmi közepén. A város Wikipédia oldala szerint 2016-ban 214-en lakták, a város saját weboldala szerint ez idén 218 fő: ebben még nincs is semmi különös. Csak abban, hogy szinte az összes lakó ugyanabban az épülettömbben él.

Az épület, ahol mindenki lakik, 1953-ban épült: akkor Hodge Buildingnek hívták és az amerikai hadsereg mérnökei számára készült, azért, mert már a második világháború alatt úgy döntöttek, katonai kikötővárost csinálnak belőle. A Hodge Buildinghez még 10 ugyanilyen épületet akartak hozzárakni Whittierben, szintén katonai használatra, azonban a terv nem valósult meg.

64-ben a területen cunami söpört végig, de a kár nem volt jelentős – viszont lehet, hogy emiatt sem folytatódott az építkezés és a katonai szállás után lakossági célból kezdték el használni. 1972-ben az épületet átnevezték Begich Towerre, Nick Begich politikus után, aki ezen a területen tűnt el (feltehetően egy repülőgépszerencsétlenségben), de a holttestét sosem találták meg.

Na, ebben a 14 emeletes, 150 lakásos tömbben lakik azóta a város szinte teljes lakossága, azaz 2018-ban 218 ember. A házban minden egy helyen van: az összes lakó és szinte az összes munkahely is. Itt van a postahivatal, az önkormányzat, a rendőrség (!), a kórház (!), a közért, az élelmiszerbolt, a mosoda, egy apró hotel, egy apró metodista templom, egy konferenciaterem, egy mosoda, egy beltéri úszómedence, egy játszóház.

Amit még a városról és lakóiról tudni érdemes: a lakosság 40,3%-a házas, 32,3%-a elvált, 51,7%-nak pedig van gyereke. A lakosság 13,9%-a 18 év alatti, 3,1% 18-24 év közötti, 23,8% 25 és 44 közt van, 52,2% 45 és 64 év közötti, a maradék 6,7% pedig 65 fölötti.

„Mivel minden egy épületben van és minden megközelíthető lifttel és gyalog is mindenhonnan, a lakók sokáig az épületben maradhatnak, ha például zord az idő vagy ha csak egyszerűen nem akarnak kimenni.”

- írja a Wikipédia.

Nem tudjuk, neked hány horrorsztori cikázott át a fejeden eközben – nekünk elég sok. Úgyhogy végezetül Whittier város polgármesterének, Daniel Blair invitáló szavaival búcsúzunk:

„Whittier 218 kiváló polgára tárt karokkal vár minden látogatót, hogy megoszthassa Önökkel Alaszka eme páratlan ékkövét és elkápráztassa Önöket történeteivel arról, milyen is élni egy ilyen semmihez sem hasonlítható helyen.”

Na, foglalod a repjegyed?

(Forrás: Wikipédia, Whittieralaska.gov) 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Az art deco stílusú budai erőmű, ahol az egész Csernobil sorozatot leforgathatták volna

Idegenvezetés a szexmunkások kirakatainál? Városnézés spanglival a kezedben? Lesz egy kis gond

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés