Tudjuk, hogy rossz levegő káros, egy tanulmány viszont konkrétan is bizonyította.

A Cincinnati Gyermekkórház kutatóinak tanulmánya arra az eredményre jutott, hogy azoknak a gyerekeknek,

akik születésük után a nagy közúti forgalom miatt súlyosan szennyezett levegőjű környéken élnek, tizenkét éves korukra kisebb lesz az agyuk szürkeállománya és vékonyabb az agykérge a kis korukban kevésbé szennyezett levegőt szívó kortársaiknál.

Travis Beckwith, a kórház kutatója, a PLOS One tudományos portálon online publikált tanulmány vezető szerzője szerint "az a hely, ahol élünk és az a levegő, amit belélegzünk hatással van az agyunk fejlődésre". Bár az agyi struktúra elváltozása sokkal csekélyebb, mint amit egy degeneratív betegségnél lehetne tapasztalni, ez

a kis méretcsökkenés is elég lehet arra, hogy különböző testi és mentális folyamatok fejlődését befolyásolja az agyban.

A szürkeállomány az agy azon részeit is magában foglalja, amelyek részt vesznek a mozgásirányításban, valamint az érzékelésben, például látásban és hallásban. Az agykéreg vastagsága a külső szürkeállomány mélységét tükrözi. A tanulmány megállapította, hogy a homloki és a falcsonti lebeny, valamint a kisagy speciális régióiban három-négy százalékos csökkenés tapasztalható az erősen szennyezett levegőben élő gyerekeknél.

"Ha a korai életévekben a forgalom okozta levegőszennyezés visszafordíthatatlanul károsítja az agy fejlődését, a strukturális következmények fennmaradhatnak, függetlenül attól, hogy mikor végeznek el újabb vizsgálatokat" – mondta Beckwith.

A tanulmányhoz a kutatók 12 éves gyerekek agyát vizsgálták mágneses rezonancia (MR) képalkotással. A vizsgálatban résztvevő száznegyvenhét gyerek azok közül került ki, akik korábban egy gyerekkori allergiát és a légszennyezettséget vizsgáló cincinnati tanulmányban is szerepeltek. A gyerekeket egy-, kettő-, három-, négy-, hét- és tizenkét éves korukban vizsgálták meg.

A közlekedési forgalom okozta nagy levegőszennyezettség korábbi tanulmányok szerint neurodegeneratív betegségekkel és más idegrendszer-fejlődési rendellenességekkel is összefüggésbe hozható.

Ez is érdekelhet:

100 millió fát ültetnek öt év alatt világcégek

Konkrét környezetvédelmi lépések sorát ígérik.

(Forrás: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés