Életbevágó.

A természet és a fajok pusztulásának megállítását a majdnem kétszáz ország részvételével októberben megtartandó biodiverzitási csúcstalálkozón vitatják meg, ez lesz a 15. értekezlet a témában 1994 óta. Mostanáig a politikai támogatás hiánya, a hatályba lépés és a kivitelezés elmaradása miatt az ENSZ nem érte el az ökoszisztémák védelmében kitűzött céljait, pedig nincs több idő:

az ENSZ tavalyi jelentése a természet állapotáról megállapította, hogy egymillió növény- és állatfajt fenyeget kihalás.

Minden tekintetben az emberi tevékenységet találták felelősnek. A legutóbbi évtizedekig a Homo sapiens szaporodása, táplálkozása, orvvadászata sodort számos fajt a kihalás szélére, másokat el is tüntetett a Föld színéről. A múlt héten például a 200 millió éve létező kardorrú tok nevű halfajt nyilvánította kihaltnak a tudomány.

A globális felmelegedés hatásai is jelentkeztek már, a szakértők szerint ezek a nem túl távoli jövőben csak pusztítóbbá válnak.

Az ENSZ hétfőn ismertetett javaslattervezetének úgynevezett nulladik vázlata arra szólít fel, hogy a faji sokszínűség gócpontjainak védelméért a Föld szárazföldi és vízi felszínének legalább harminc százalékát kell védelem alá, legalább tíz százalékát szigorú védelem alá vonni.

A javasolt számokról az ENSZ égisze alatt rendezendő találkozókon kell megállapodni, a folyamat ahhoz lesz hasonló, amilyen a párizsi klímamegállapodáshoz vezetett. Környezetvédők azt remélik, a kínai Kunming városában októberben tartandó csúcstalálkozó a biodiverzitás "párizsi csúcsa" lehet, noha a faji sokszínűség védelme sokkal kevesebb figyelmet és pénzt kapott eddig, mint a globális felmelegedés.

A tervezet felszólít a klímavédelem természetes módjaira – az erdők visszatelepítése, a vizenyős területek és talajok helyreállítása –, utalva arra, hogy ezek legalább harminc százalékkal járulhatnak hozzá a párizsi klímamegállapodás céljainak eléréséhez a következő harminc évben. Azt is javasolják, hogy 2030-ig csökkentsék felére az invazív fajok elterjedtségét, valamint a rovarölőkből és a műanyagból származó szennyezést.

Ez is érdekelhet:

A klímaváltozásnak jelentős egészségkárosító hatása van a WHO szerint

A hőstressz, a szélsőséges időjárás hatásai és a szúnyogok által terjesztett betegségek is veszélyesek, ehhez képest nagyon kevés pénzt költ rá a világ.

(Forrás: Phys.org, MTI)

Elindult a Rakéta, a Player jövőmagazinja!

November elején startolt el új magazinunk, a Raketa.hu, melyben veletek együtt keressük a válaszokat az előttünk álló évek nagy kérdéseire.

Kiemelten foglalkozunk az autózás/közlekedés forradalmával, az okos otthonokkal, a klímakérdéssel, megújuló energiával, a legizgalmasabb, éppen zajló társadalmi változásokkal és rengeteg termékkel és szolgáltatással, ami pillanatokon belül ránk töri az ajtót.

Kövesd be a Rakéta Facebook oldalát, hogy biztosan ne maradj le a jövőről!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés