Durván belaktuk a bolygót, ám ez közel sem jó.

Sokáig hihetetlennek tűnt, de már talán be is következett egy újabb súlyos természeti katasztrófa, legalábbis Izraeli kutatók szerint fordulóponthoz érkeztünk 2020-ban, ugyanis becslésük szerint

az emberek által világszerte termelt és előállított tárgyak tömege első alkalommal szárnyalhatja túl a Föld összes élőlényének tömegét.

Ennek alapját az adta, hogy az elmúlt 100 évben 20 évente megduplázódott az ember alkotta dolgok (például a műanyag tárgyak, épületek, utak és gépek).

Durva számok jönnek

A mezőgazdaság körülbelül 3000 évvel ezelőtt történt feltalálása óta ugyanakkor a növényi biomassza tömege 2000 milliárd tonnáról 1100 milliárd tonnára csökkent. Ennek oka a talaj mezőgazdasági kihasználása és a fakitermelés. Másik oldalon pedig növekszik a termelés és jellemzővé válik a tárgyak felhalmozása.

Ron Milo, az izraeli Weizmann Tudományos Intézet kutatója munkatársaival 1900-tól napjainkig vizsgálta a biomassza és az ember által előállított dolgok tömegének globális változását. Miközben a biomassza zsugorodik, az úgynevezett antropogén massza egyre gyorsabban növekszik. Az utóbbiból – amely a 20. század elején még csak 3 százalékát tette ki a biomasszának – nagyjából több mint 30 milliárd tonnányi termelődik évente.

Mindez pedig azt jelenti, hogy

a világon élő minden ember számára minden héten a súlyának megfelelő mennyiségű tárgy keletkezik,

ha pedig ez a tendencia folytatódik, akkor

az ember alkotta tárgyak tömege 2040-re eléri a 2-3 ezer milliárd tonnát, vagyis akár több mint kétszerese lehet az élőlények tömegének.

Az egyik kutató hozzáteszi, hogy mivel lehetetlen megmérni a Földön ezeket a tömegeket, a bemutatott számok a legjobb becsléssel is megengednek plusz-mínusz 6 éves csúszást.

Eközben...

Új remény a pusztuló korallzátonyoknak

Lehet kompenzálni a klímaváltozás hatásait.

(Forrás: BBC, MTI, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés