Csúszik a teljes tiltás.

Az országgyűlés nyáron elfogadott módosítása szerint 2021. január elsejével betiltják az avar és a kerti hulladék égetését az egész országban. A települési önkormányzatok eddig is hozhattak ilyen helyi tiltást – meg is tette sok –, az új jogszabály viszont egyértelműen és országosan szabályozta volna a kérdést, már csak azért is, mert Magyarország ellen kötelezettségszegési eljárás indult a légszennyezettség miatt.

Magyarország az EU 4. legrosszabb levegőjű országa, 13 ezer ember hal bele évente

A rossz minőségű levegő legalább annyira káros, mint a dohányzás.

A Magyar Közlönyben azonban december 2-án megjelent egy módosítás, amely az elfogadott törvényt a fennálló veszélyhelyzetre hivatkozva felülírja, és annak végéig, előreláthatóan 2021. február 8-áig – a régi, pontosabban a jelenlegi rend szerint – a települési önkormányzatok hatáskörében tartja a kérdést.

A Levegő Munkacsoport nem ért egyet a döntéssel. Az erről szóló közleményben azt írják: „számításaink szerint

egy átlagos méretű avarkupac elégetése önmagában egészségügyi határérték feletti szennyezést okozhat egy kisváros egész területén.

Az avarégetést helyettesítő, környezetbarát hulladékkezelési módszerek viszont mindenki számára egyszerűen elérhetőek. Ennek ellenére az országos tilalmat lehetővé tévő módosításig a magyarországi önkormányzatok jelentős része nem tiltotta, illetve nem korlátozta jelentősen ezt a tevékenységet.”

Még egy fontos ok, hogy ne égess avart

Bár egy oknak is elégnek kellene lennie.

Nemcsak az országos tiltást akarják év elejétől bevezetni, de lengyel példára azt javasolják, hogy az önkormányzatok a területükön vagy annak egy részén betilthassák a tüzelőberendezésekben történő szilárd tüzelést.

Sürgetik továbbá a lakossági lignittüzelés visszaszorítását, javasolják a tüzelőanyagok minőségi követelményeiről szóló – már évekkel ezelőtt előkészített – jogszabály elfogadását, a szociális tűzifaprogram kiterjesztését, és a környezetvédő szervezetek által szorgalmazott intézkedések megvalósítását.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: Magyar Közlöny, Levegő Munkacsoport, fotó: Levegő Munkacsoport)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ideje boldog születésnapot kívánnunk Lolának

További cikkeink a témában