Azért van minek örülni.

Az Európai Bizottság hétfőn közzétette az éves uniós éghajlat-politikai eredményjelentését, amelyből kiderült, hogy

az Európai Unió üvegházhatásúgáz-kibocsátása az elmúlt három évtizedben mért legalacsonyabb szintre csökkent 2019-ben – a kibocsátások 3,7%-kal csökkentek 2018-hoz képest és 24%-kal az 1990-es szinthez képest.

Szektoronként nézve:

  • A villamosenergia-ágazat kibocsátásai közel 15%-ot estek – elsősorban azért, mert a szénalapú energiatermelés helyébe a megújuló energiaforrásokból és a gázerőművekből származó energiatermelés lépett.
  • Az ipari kibocsátások közel 2%-kal mérséklődtek.
  • A légi közlekedésből származó hitelesített kibocsátások visszafogott ütemben növekednek: 2018-hoz képest 1%-kal, azaz mintegy 0,7 millió tonna szén-dioxid-egyenértékkel nőttek.
  • A közlekedésből, az épületekből, a mezőgazdaságból és a hulladékgazdálkodásból származó kibocsátások nem változtak jelentős mértékben a 2018-as szinthez képest.

A jelentés szerint az adatok azt mutatják, hogy a gazdaság valamennyi ágazatában fokozni kell az erőfeszítéseket, hogy az Európai Unió 2050-ig elérje a klímasemlegességre vonatkozó közös célokat.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: MTI, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában