Adam Levine egyszer annyira unatkozott, hogy magára varratott egy gyöngysort.

Az elcseszett tetoválásoknak óriási irodalma van, de hogy egyvalaki varrasson magára ennyi nonszensz csacskaságot, az szinte példátlan. Mindig mondják, hogy csak akkor tetováltass, ha valóban jelentése van számodra a választott mintának. Azonban Adam Levine, a Maroon 5 frontembere, aki a Halftime Show közben sem nagyon tudta, hogy merre van arccal előre, a tetoválásaihoz is elég lazán áll hozzá.

A tetkók közszemlére tétele egyébként felveti a kérdést: ha Janet Jackson karrierjét szinte kettétörte az a kis baleset 2004-ben, amikor Justin Timberlake a performansz közben lekapta a fél melltartóját, akkor hogy lehet, hogy ennek a csávónak szabad bimbit villantani? Ráadásul nem is egyet, hanem rögtön kettőt?!

Persze az is lehet, hogy a pár órán belül mega-mémmé vált kockás trikónál még a félmeztelen színpadi hepajkodást is jobbnak tartották a szervezők.

Apró érdekesség: Adam Levine nem a Super Bowl alkalmából került először kapcsolatba a sporttal. Néhány éve ugyanis hírbe hozták Marija Sarapovával, ráadásul állítólag azt nyilatkozta a teniszcsillagról, hogy olyan vele szexelni, mint egy döglött békával. Később persze tagadta az egész sztorit. Részünkről egy kérdés merült fel: honnan tudja Adam Levine, milyen az ágyban a döglött béka?

Most, hogy megalapoztuk a srác iránti szimpátiát, lássuk azokat a tetoválásokat!

A teljes hátat borító összetett műalkotás

Adam Levine hátát egy iskolai színezőbe illő összetett műremek díszíti: van rajta kis hajó, sok-sok madár, koponyát ölelő sellő, vészjósló fellegek és napocska is. Mindez olyan keretbe foglalva, amilyet egy végeláthatatlan bullshit-bingóból álló meetingen rajzolunk a jegyzettömbünk szélére.

Káposztavirág és sas a hason

Vagy napraforgó… ki tudja? De az biztos, hogy elég furán mutat az énekes jobb kulcscsontja körül.

A másik nehezen értelmezhető kép a sas, ami talán a kockás hasra volt hivatott felhívni a figyelmet… Aztán idővel annyi minta született köré, hogy teljesen elvesztette a hangsúlyt.

Az ominózus gyöngysor

Adam Levine nyaka körül egy fekete gyöngysort formázó tetkó látható. Állítása szerint Japánban csináltatta, és nem volt rá különösebb oka, csak annyi, hogy unatkozott éppen.

TAPAS felirat

A szanszkrit betűkkel felvarrt TAPAS felirat állítólag nem az olívabogyós, sonkás, sajtos falatkákra utal, hanem a szenvedély és tűz kifejezése az ókori nyelvben. Na persze.

CALIFORNIA és LOS ANGELES feliratok

Ilyen a szép lokálpatrióta! Szülővárosára és az államra is olyan büszke az úr, hogy jó nagyban felírta magára. Később várjuk még az USA, majd a Föld helymeghatározásokat is!

Tigris

Adam Levine jobb könyökén egy tigris látható. A mélyen gyökerező indok? Inspirálónak tartja a tibeti rajzokat.

Anyuci és a gitár

A jobb és bal alkaron látható tetkók akkor tündökölnek igazán, amikor Adam a mikrofont fogja: így ugyanis kiderül, hogy ő egy ilyen rendes fiú, aki énekel, gitározik, és még az anyukáját is szereti. Igazi példakép, nem?

Galamb és cseresznyefavirágok

A bal vállat díszítő galamb pár nappal a 9/11-es terrortámadás után készült, és a békét szimbolizálja.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés