Ha számodra egy sneaker többet jelent, mint egy bélelt lyuk, amelybe reggelente beledugod a lábad, ha szeretsz kedveskedni neki, beszélni hozzá, ha a szíveden viseled a sorsát és a hangulatát, és ha az egyik legnagyobb öröm számodra, ha barátokkal jutalmazhatod meg őt, akkor a SneakerTrackerről talán hallottál már. De legalábbis akarsz majd.

Persze nem kell a sneakerek rabságában éljünk ahhoz, hogy regisztráljunk a magyar fejlesztésű platformra.

  • A felhasználó szemszögéből ugyanis a közösségi aktivitásban rejlő bulilehetőség,
  • a gyártó szemszögéből pedig a megkaparintott temérdek hasznos infó lesz a mozgatórugója az egésznek.

A projekt egyébként még 2015-ben indult, amikor is a startup mögött álló fejeseknek beugrott egy gondolat, hogy szeretnék nyomon követni, mi lesz az eladott sneakerekkel.

Mennyit pihennek, miként járják a várost, vagy milyen gyakran éri őket utol a hajnal egy elgörbült este után.

Nagyjából tízezren használják az applikációt, így a cégek jócskán kapnak visszajelzést egy-egy modellre, és a felhasználókat is személyre szabott ajánlatokkal tudják idővel megkeresni –

akár az is megtörténhet, hogy amennyiben rajongsz az Air Jordan vagy az Ultra Boost csukákért, egy idő után meglepnek egy kedvezménnyel a legújabb modellekre.

Továbbá az applikációban különféle badge-ek, küldetések és elismerések várnak ránk, emellett képben lehetünk a legújabb trendekkel, vagy éppen azzal, hogy a mi limitált kiadású sneakerünket hány felebarát lábán találjuk meg. Ha vonz ez a világ, mindenképp vess rá egy pillantást!

Ez is érdekelhet:

Ettől a Sony karórától könnyű becsavarodni

Főleg néhány feles után, amikor épp a szemünk előtt változik át.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés