A Fishing On Orfű egy még szórakoztatóbb fesztivál volt, ha a hivatalos sajtófotóit egy másik dimenzióból nézzük.

Bár nem volt olcsó, és pokolian nehéz egyeztetés folyt a menedzserével, de Jézus végül meglepően erős detroit techno szettel érkezett a FOO-ra. Állítólag már folynak a tárgyalások Isten 2020-as electroswing-szettjéről, de még semmi konkrét.
A Csupasz Pisztoly Rajongói Klub idén sem bírt magával.
Rozi egy light fröccsöt kért, de marhára nem így gondolta.
Gabi kissé morcos. Már nem annyira örül annak, hogy Laci sok gumit hozott a fesztiválra.
"Továbbra is azt gondolom, hogy hiányoznak a hardcore punkok a fesztiválokról, de hát ki vagyok én, hogy bármin is változtassak?" - mondta Zsombi, majd felbüfizett egy kis tejet, és elment ordítani Supernemre.
A fiú, aki úgy döntött, nem szégyelli tovább, hogy a szülei irdatlan hülye keresztnevet adtak neki, inkább magára varratja.
Marha rossz ötletnek tűnt, de ütős lett a Terápia-musical olyan instant slágerekkel, mint a "Laura, páciens vagy, de vinnélek".
"Hát ez k*rvára nem a Foo Fighters!" - horkant fel magában Erzsi, majd csendben elevezett a backstage-ből.
Az év meglepetését a Láthatatlan Fing Jet Pack Ulálá koncertje hozta.
"Itt vagytok még?" - kérdezte Péterfy Bori, de a közönségbe lerohanva rájött, hogy rohadtul nincsenek.
Sanyi nem tudta, mit jelent az Avatar fröccs, azt hitte, a kék színe miatt nevezték el így, de mikor szerdán belekóstolt, hirtelen elvesztette a kapcsolatot a testével, és valaki másét kezdte el irányítani. A kép egyébként csütörtökön készült.
A pillanat, amikor Danikának meg kell tudnia a szülőktől, hogy a Télapó nem létezik, de Katikának még nem akarják elmondani. Mindenesetre a "Tudod, ki hozta ezt a pizzát? Hát biztos nem a Télapó" szöveg nem bizonyult túl hatékonynak.
Feri, az unikornis végre becsajozott, de rá kellett jönnie, hogy a lány átverte, amikor azt mondta, bőven beférnek ketten a sátrába.
"Hát én már nem érek ki. Majd azt mondjuk, hogy performansz" - gondolta Töpi, majd csendben kitolta a reggeli Friskiest.

Fotók: Máté Péter, Borbás Mátyás, Novák Viktor

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz remek film az „annyira szar, hogy az már jó” kategóriából

További cikkeink a témában