A rapper még évekkel ezelőtt ügyesen megérezhette, hogy van fantázia a kriptovalutákban.

50 Cent volt ugyanis az első előadó, aki lehetővé tette a rajongói számára, hogy munkájáért cserébe kriptovalutával fizethessenek, 2014-ben megjelent albuma, az Animal Ambition így 700 bitcoint hozott neki a konyhára. Akkoriban egy bitcoin nagyjából 662 dollárt (165 ezer forintot) ért, tehát összesen kb. 460 ezer dollárnyit zsebelt be.

Nyilván már ez is elég szép összegnek mondható, ám 4 év elteltével a bitcoin árfolyama hihetetlenül megugrott, ennek köszönhetően a rapper által birtokolt kriptovaluta jelenleg 7-8 millió dollárt ér.

Nyilván 2014-ben még rizikósnak számíthatott a döntése, ám az elmúlt hónapok őrülete miatt brutális összegekre tehetett szert az, aki idejében kezdett bele ebbe az egészbe. A kérdés már csak az, hogy 50 Cent tulajdonképpen egy üzleti zseni, vagy csak egy mázlista. Az Instagramon ugyanis úgy nyilatkozott, hogy ő "igazából már rég el is feledkezett erről az egész szarságról", most azonban eléggé büszke magára.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában