Az újkori London egészen a 20. század elejéig mondhatni a nyugati világ epicentruma volt. A bolygó akkori legnépesebb városa, legjelentősebb kereskedelmi, kulturális és pénzügyi központja volt, egyben a hatalmas Brit Birodalom – többek között Kanadával, Ausztráliával és Indiával a soraiban – fővárosa, tehát minden alfája és ómegája.

Aztán 1920-as évekre New York alaposan kinőtte magát, London pedig valamennyire háttérbe szorult, és a két világháború sem tett jót a brit közhangulatnak, amelyekből hiába is kerültek ki győztesen, egyfajta krónikus mélabú lett úrrá a fővároson. Szerencsére hamar jött a fiatalos lendület, amely színt vitt a szürkének induló 60-as évekbe: a Swinging London nevű kulturális forradalom ugyanis levetette Londonról a szürke köntöst, az emberek színesebbé, élettelibbé váltak, és kitapintható hedonizmus kezdte áthatni a mindennapokat.

A legendás Carnaby Street a belső-londoni Westminsterben

A Temze-parti város lassan a divat, a zene és a kultúra fővárosává vált, ebben pedig hatalmas szerepe volt néhány olyan popkult- és stílusikonnak, mint a

  • walesi Mary Quant, akinek a nevéhez kötődik a hotpants, valamint a miniszoknya divatba hozása;
  • a világ első szupermodelljének tartott Jean Shrimpton, aki a Vogue, a Harper’s Bazaar, a Vanity Fair és a Glamour címlapjainak rendszeres szereplője volt;
  • vagy Twiggy, akinek egyedi frizuráit és feltűnőre festett szempilláit ezrek utánozták, és akinek a csont és bőr megjelenése halálos pecsétként nyomta rá magát a divatvilág következő évtizedeire.

De az 1960-as évek második felében tomboló brit invázióra is ki kell térnünk, hiszen ez a zenei stílusirányzat a rock egy új fejezetét nyitotta meg a világ előtt. Akkoriban olyan zenekarok és előadók határozták meg a közhangulatot, mint a The Beatles, Led Zeppelin, Pink Floyd, The Rolling Stones, The Who, The Kinks vagy Elton John, de említsük meg a szárnyaikat bontogató Deep Purple-t vagy David Bowie-t is.

Az 1959-ben gyártásnak indult Mini is egy nagyon fajsúlyos brit szimbólum lett a hatvanas években, na és megvannak a ma oly közismert brit zászlós cipők, pólók és kitűzők? Igen, az Union Jack is ekkor vált egyfajta popkulturális ikonná:

Egyszóval London ismét élni kezdett, az emberek ugyanis megelégelték a szürkeséget, a mélabút és a propagandát: mozgalmakba tömörültek, amelyekkel például az akkoriban oly gyakori nukleáris kísérletek ellen tüntettek, a brit mozi és a színházi élet újra pezsegni kezdett, néhány masszív divattrend, valamint a brit rockzene pedig szabályosan leigázta a világot – és a Swinging London fiatalos lendülete egyfajta szociokulturális alapot is teremtett az időközben már bontakozó punk mozgalomnak.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában