Reggel 8-tól edzés, aztán egy kis levezető szabás-varrás?

A profi futball ma már elképzelhetetlen szponzorok nélkül. Egész egyszerűen a csapatok nem engedhetik meg maguknak, hogy ne szerződjenek le valamilyen profi sportszergyártóval. Ennek egyszerű anyagi vonzata van és nincs ezzel semmi baj.

A német másodosztályban szereplő St. Pauli ezzel szemben úgy döntött, hogy jövőre saját maguknak fogják gyártani a mezeket.

A hamburgi csapat közleménye szerint ez elengedhetetlen lépés, ha fenntarthatóvá akarják tenni a klubok a profi sportot. A St. Pauli már 2018 óta kereste az alternatívákat, de egyik nagy gyártó sem tudott megfelelni a kritériumaiknak, így azt a döntést hozták, hogy saját kézbe veszik az ügyet.

A klub a keresés során azt tartotta fontosnak, hogy a gyártó ügyeljen a környezetvédelemre, hogy a mezeken dolgozó munkások megfelelő bérezésben részesüljenek és nem utolsósorban az egész működésük legyen átlátható, ne legyenek szürke zónák.

A saját márkájuk neve DiY lesz, ami az angol Do it yourself (csináld magad) kifejezés akronímája.

Oke Göttlich, a klub elnöke elmondta, hogy természetesen a járványhelyzet is kihatott a döntésükre, de ennek ellenére elkötelezettek a projekt iránt. Göttlich szerint a St. Paulit mindig a függetlenség és az innováció fémjelezte, a saját márka elindítása pedig új fejezetet jelent a klub történetében.

Via

Ez is érdekelhet:

A Zing új F*CK 2020 Burger úgy vág oda ennek az évnek, hogy közben akár feneketlen mélységű gyomrokat is megtölt

A Zing új burgere egy igazán brutál mindent bele megfejtés, amivel ezt a bánatos évet is elfelejted rövid időre.

Guardiola döntött, hogy hol folytatja a karrierjét

Hónapok óta téma volt Guardiola jövője, most döntött a katalán edző.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés