A csokornyakkendő a 17. század közepén mutatkozott be a világnak, kétszáz évvel később pedig már igencsak népszerű volt a férfiak körében. De aztán jött a kegyetlen 20. század, amely mindent megváltoztatott.

Merthogy megjelent a hosszú kötésű nyakkendő, amely letaszította a trónról csokros társát – így nem túl meglepő, hogy a férfiak többségének fogalma sincs, miképpen lehet szépen és egyszerűen megkötni egy csokornyakkendőt. Ennek ellenére ez az öltönykiegészítő továbbra is kötelező viselet maradt olyan ruhadarabokhoz, mint a frakk vagy a szmoking.

Ha jobban szemügyre vesszük – akár interneten – a csokornyakkendők felhozatalát, akkor ezeregy fajtát találhatunk. Néhány tervező mégis úgy gondolta, a kiegészítők többsége túlságosan hagyományos és unalmas, így hát kissé felpörgették a témát. Különleges nyakkendőikkel megpróbálnak egyedi megjelenést biztosítani azok viselőinek.

„Az unalmas egy káromkodással ér fel a mi világunkban, ezért amikor a csokornyakkendőket terveztük, nem azok voltunk, hogy jól nézzél ki, hanem azon, hogy bámulatosan fessél bennük”

– vallják a dizájnerek. Többek között galaxisos, madártollas és virágos mintájú nyakkendőket is terveztek, de még fából is összedobtak egyet. Íme a felhozatal:

Az elképzelés igencsak elnyerte az emberek tetszését, ugyanis eddig már közel tízszeresen túltámogatták a projektet. Ha neked is felkeltették az egyedi csokornyakkendők az érdeklődésedet, 24 dollárért (nagyjából 6300 forintért) rendelhetsz magadnak egyet, és augusztusra elvileg már házhoz is jön – hogy még a nyár végén partiba vághasd magad.

(via)

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ideje boldog születésnapot kívánnunk Lolának

További cikkeink a témában