Ha az a fajta vagy, aki egyáltalán nem esik hasra egy Apple Watch, netán egy Samsung Gear láttán, akkor a Montblanc éppen neked fejlesztette ki a Summit névre keresztelt modellt.

A katonai ihletésű megjelenése kimondottan letisztult és férfias, első ránézésre eszünkbe sem jutna róla, hogy egy okoskütyüről van itt szó. Sőt, még második és harmadik pillantásra sem mondanánk meg.

Egész nap rajtad lehet a munkahelyen, valószínűleg senki nem fogja kiszúrni, hogy egy fejlett technológiával teletömött karóra ketyeg épp a kezeden, és ez üdítően hat egy olyan világban, ahol már mindenütt az ehhez hasonló készülékek vesznek körbe minket.

Az érintőképernyős számlapját egy hagyományos megjelenésű, hajlított zafírüveg védi, biztosítva ezzel, hogy klasszikus látszatot kelt, nem pedig ujjlenyomatoktól hemzsegő high-tech érzetet. Ez már önmagában egyedivé teszi, holott az Android rendszerrel operáló szerkezet szabványosnak mondható.

Természetesen többféle színben, többféle szíjjal elérhető a "butának álcázott" kis okosság. Az ára 900 dollár körül mozog és online nem rendelhető, kizárólag a Montblanc üzleteiben kapható. Itt megtalálsz róla minden további infót.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés