Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Az Airpaq tervezői mesteri szintre emelték az újrahasznosítás fogalmát. Légzsákokból és biztonsági övekből dobtak össze ugyanis egy olyan hátizsákot, amelyben a kölni mérnökök remekül megtalálták az egyensúlyt a stílus és a funkcionalitás között.

Ugye az alap, hogy ezeket az anyagokat arra tervezték, hogy szélsőséges körülmények között is bírják a strapát, így azt végképp nem kell magyarázni, hogy az Airpaq miért minőségi termék – már ha az önmagában nem volna elég garancia, hogy német gyártmány.

A táska ideális a városi kalandok során, de akár egy komolyabb túrán is remekül helytáll – vízálló, kényelmes és szinte elnyűhetetlen. Fekete, kék, piros és sárga alapszínben kapható, a bélése árnyalata ugyanakkor változó – így izgalmas kontrasztok alakulnak ki olykor.

A dizájn során az egyik fontos szempont az egyediség megteremtése volt, amelyet az autókból „összeszedett” légzsákok, biztonsági övek és csatok széles választékával nem is volt nehéz megoldani. A hátizsákoknak ezért mindig lesznek olyan (kisebb vagy nagyobb) elemei, amelyek teljesen egyedivé teszik.

Ha felkeltette az érdeklődésed, 99 dollárért (kb. 26 700 forint) meg is rendelheted magadnak, várhatóan novemberben házhoz is érkezik. Ha pedig többet is megtudnál a projektről, akkor nézz bele ebbe:

(forrás: Kickstarter)

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.