Hawaii nem véletlenül az egyik legnépszerűbb nyaralóhely a világon, a mesebeli szigetekre évi 8 millió turista érkezik minden évben. Ennek ellenére senki nem részesül olyan bánásmódban és luxusszintű kényelemben, mint ennek a klubnak a tagjai.

Kohanaiki egészen páratlan sportolási, kikapcsolódási, szórakozási, illetve ingatlanlehetőséget nyújt azoknak, akik hajlandóak kifizetni 100 ezer dollárt (29 millió forint) a belépésért, majd évi további 25 ezret tagdíjként. Valószínűleg nem kell tovább ecsetelni, hogy miről is van szó - a legfelső réteg üdülőközpontjáról.

A tagok megvehetik az előre felépített és bebútorozott ingatlanok egyikét, vagy akár építtethetnek egy egészen egyedi nyaralót is maguknak. Olyan hírességeknek is van itt ingatlanja, mint például az egykori golfozó, Ben Crenshow vagy éppen a korábbi világelső teniszezőnő, Lindsay Davenport.

Persze nemcsak sportolók, hanem vállalkozók és a szórakoztatóipar nagyágyúi is képviseltetik magukat ezen a 180 hektáros paradicsomi helyen.

Kohanaiki körül lávafolyam, homokos strandok és kék víz található

A golfpálya természetesen nem hiányozhat

A szörfözés, csónakázás, búvárkodás és túrázás sem maradhat el

Jelenleg 140 ingatlantulajdonossal számolnak a szigeten és ez a szám folyamatosan növekszik

Íme az egyik legújabb rezidencia

A lakások persze saját medencével is rendelkeznek

A stílus modern, ugyanakkor határozottan hawaii

65 millió dollárba került az új klubház

A borospincében tárolhatják a klubtagok az értékes boraikat, gyakran kóstolókat is szerveznek

A borozgatás után egy kis spa kezelésre is be lehet ugrani

Aztán pedig ideje játszani egy kicsit

Vagy megnézni egy jó kis filmet

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés