Ha minden második kérdés reggelente az irodában a fáradtságodat célozza, ideje elgondolkodnod, mit tudsz tenni a karikáiddal.

Vannak területek, amik még a szépészeti beavatkozásoknak is ellenállnak, és sajnos a sötét karikák ide tartoznak. De mit tehetsz, ha javarészt úgy nézel ki, mint Steve Buscemi az éjjeli műszakból hazafelé? Ez sajnos hajlam, de a kevés alvás, illetve a túlzott képernyőbámulás csak ront a helyzeten. A bőrgyógyászok szerint ez az egyik leggyakrabb esztétikai panasz, mert frusztráltnak, öregebbnek és betegnek tűnnek tőle a páciensek.

Mi a megoldás? Először is meg kell értened, hogyan működnek ezek a krémek, és mitől vannak a karikák.

Miért jönnek elő a sötét karikák?

A szemed alatti árnyék valójában az erek hálózata. Egy hatalmas kapillárisrendszer szállítja a vért a szemrégióba, és a vékony bőrön keresztül ez átlátszik. Ha a keringés helytelen, akkor sötét karikák jelentkeznek, aminek több oka is lehet. Ebből ki is derül, hogy szerencsére erre nagyobb befolyással lehetsz, mint a kopaszodásra.

Az alváshiány, a dohányzás, az alkohol és túlzott sófogyasztás hozzájárul a keringési problémákhoz, tehát közvetve a karikáidhoz. Érdekes infó, hogy a székrekedéssel küzdőknek általában karikásabb a szemük is, úgyhogy a magas rosttartalmú ételek is segíthetnek. De bármi jó lehet, ami fokozza a keringést, például a napi testmozgás és a folyadékfogyasztás.

Akkor miért kellenek a szemkörnyékápolók?

Mert mindaz, amit leírtam, egy csodaszép álom, de valljuk be, ritkán és keveseknek jön össze, hogy eleget mozognak, eleget isznak, odafigyelnek, mit esznek, soha nem gyújtanak rá, és végképp nem isznak. Azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy mindenről lemondasz, amiért érdemes élni, hogy szebb legyen a fizimiskád! Erre valók a krémek, hogy egy shorcuttal odajuss, ahova mások egy teljes életmódváltással.

A technikailag hatásos krémek általában úgy működnek, hogy először is van bennük egy esztétikai csavar, miszerint fényvisszaverő pigmenteket tartalmaznak, ami világosítja a szem alatti részt, emellett pedig koffeinnel, C-vitaminnal, ginzenggel és egyéb finomságokkal dúsítják őket, hogy javítsák a keringést az adott területen.

Bónusz tipp: ha hideg kézzel vagy eszközzel a krémet körkörös mozdulatokkal bemasszírozod, plusz jót teszel, mert ez is segít a keringés serkentésében. Továbba tárold a krémet a hűtőben, ez szintén szupergyors segítség!

És íme, ezek a legjobb krémek a piacon.

Bulldog Age Defence Eye Roll-On

Pénztárcabarát megoldás, görgőgolyós technikával viszi be az echinachaét, E-vitamint és a rozmaringot.

Tovább a termékhez...

Molton Brown Anti-Fatigue Bai Ji Eye Gel

Ez a gél bai jit és algakivonatot tartalmaz, ami csökkenti a puffadást, és hosszútávon is hidratálja a bőrt.

Tovább a termékhez...

La Mer The Eye Concentrate

A La Mer az egyik legjobb és legdrágább arcápolási brand, nem hiába használja Dwayne Johnson is. A hozzá tartozó fémaplikátor kellemesen hűti a szem alatti részt a felvitel közben.

Tovább a termékhez...

Perricone MD Smoothing and Brightening Under-Eye Cream

A sci-fi hangzású FX acil-glutation (szupergazdag antioxidáns) alkalmazásával ez a krém arra szolgál, hogy lágyítsa az apró vonalakat, ráncokat, és megelőzze a rettegett pandaszemek megjelenését.

Tovább a termékhez...

Clinique For Men Super Energizer Anti-Fatigue Depuffing Eye Gel

Ennek a Clinique gélnek a hűtőhengere javítja a mikrocirkulációt, és csökkenti a puffadást, míg az összetevők, beleértve a hialuronsavat és a koffeint, fenntartják a hidratáltságot, és ösztönzik a keringést.

Tovább a termékhez...

ClarinsMen Anti-Fatigue Eye Serum

A Clarins koffeintartalmű szemszéruma észrevehetően csökkenti a fáradtszem-effektust, és hatékonyan mattítja a szem alatti részt.

Tovább a termékhez...

Shiseido Men Total Revitalizer Eye

Ez krém gazdagon ápolja a szemkörnyék bőrét, miközben javítja a bőr stuktúráját, és intezíven felfrissíti a fáradt szemeket.

Tovább a termékhez...

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés