Igaz, hogy Conor kikapott a 10. menetben Floyd Mayweather ellen az évszázad bunyóján, ám ettől függetlenül nem nevezhető vesztesnek. Nagyon nem.

Egyrészt azért, mert szépen helytállt a ringben a világ egyik legnagyobb bokszolójával szemben, másrészt pedig azért, mert elképesztő összeget vághatott zsebre a meccs után. Ez a brutális pénzmennyiség még arra is elég lehet, hogy megelőzze Cristiano Ronaldót a Forbes listáján, amelyen a legtöbbet kereső sportolókat szerepeltetik. Az ír harcos pedig mindezt meg is jósolta tavaly, amikor személyesen is találkozott a labdarúgóval a Nate Diaz elleni visszavágót megelőzően.

Első voltál a Forbes listáján. Én talán a harmincötödik helyen álltam. Fel fogok jutni. Jövőre talán elkaplak

- hallhattuk az ír harcos kijelentését tavaly, amit akkor még Ronaldo is kétkedve fogadott. Most azonban beigazolódhat a jóslat, hiszen Conor több mint 100 millió dollárt keresett a gigabunyóval, ami nagyobb bevételt hozott, mint a Mayweather–Pacquiao mérkőzés, tehát minden korábbi rekordot megdöntött. Ráadásul ebbe a 100 millió dollárba még nem számolták bele a különböző szponzori pénzeket és az egyéb vállalkozások bevételeit.

Conor megmondta, hogy előzni fog. Úgy is lett.

Mivel Cristiano Ronaldo tavaly egész évben 93 millió dollárt keresett, így most jó eséllyel valóban az ír bunyós mögé szorulhat. Persze egyikőjük sem rúghat labdába Mayweather mellett, aki már korábban is sokszor került első helyre a Forbes listáján, nyilván most is ott lesz majd a helye. Onnan vonulhat most már végleg nyugdíjba, miután a karrierje során több mint 1 milliárd dollárt bokszolt össze magának.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés