Ezek a márkák a mindennapjaink részei, ám közel sem tudunk róluk mindent. Megdöbbentő részletek következnek.

McDonald’s

A céget 1940-ben alapította egy testvérpár, Richard és a Maurice McDonald. És most jön a meglepetés a cég kezdetben hotdog árusítással foglalkozott, és csak utána állt át az ikonikussá vált hamburgerekre és sültkrumplira.

Ikea

A cég a világ legnépszerűbb bútorgyártója, ami közel 80 éves múltra tekint vissza. Többek között híres arról is, hogy a termékeinek kiejthetetlen és megjegyezhetetlen svéd neveket ad. Ennek az az oka, hogy a cég alapítója Ingvar Kamprad diszlexiás volt, és mivel termékeket kezdetben katalógusból, postán lehetett megrendelni szükség lett volna hosszabb számsorok megjegyzésére, ami neki nem ment. Ezért egy új rendszert vezetett be, és minden bútort egy-egy ismert svéd földrajzi helyről nevezett el.

Samsung

A világmárkát elsősorban a telefonjairól és egyéb elektronikai eszközeiről ismerjük. Pedig több ennél egy 80 leányvállalatból álló hatalmas vállalat, ami többek között olyan területeken is jelen van, mint az építőipar, a vegyipar, a hajógyártás, az autóipar, és a pénzügy. Például a Samsung C&T Corporation építette a világ legmagasabb épületét a dubaji Burj Khalifa-t, a malajziai ikertornyokat, és még sok más híres felhőkarcolót.

Coca-Cola

A cég állítása szerint az angol „Okay” szó után a „Coca-Cola” szót ismeri a legtöbb ember a világon. Coca-Cola volt az első üdítő, ami járt már az űrben. Először 1985-ben állítottak föld körüli pályára egy direkt erre a célra létrehozott antigravitációs dobozban tárolt üdítőt, aminek az előállítása 250 ezer dollárba került. Ezután 6 évvel később a szovjet Mir űrállomásra is kólát vittek fel az űrhajósoknak.

Google

A Google egyike az öt legértékesebb márkának a világon. A funkciói fokozatosan bővültek. A képkeresőt például Jennifer Lopez ruhája ihlette. Az énekesnő a 2000-es Grammy-díjátadón egy zöld Versace ruhában jelent meg, az internetezők pedig elkezdték keresni a neten, ám akkoriban ez még nem volt könnyű feladat. A Google fejlesztői ekkor meglátták a felhasználói igényt, és létrehozták a funkciót, hogy képeket is lehessen keresni.

via

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ideje boldog születésnapot kívánnunk Lolának

További cikkeink a témában