50 éves korában kezdte Wang Lang, a szupernagyi

Wang Lang 50 éves korában kezdett futni azért, hogy megőrizze az egészségét és jó formában maradjon. Wang Lang 2004-ben teljesítette élete első maratoni futóversenyét, azóta összesen 20 alkalommal ért célba.

A most 70 éves kínai nő rekordtartó is: ő a legidősebb ember, aki 40 órán belül lefutotta a 168 kilométeres Liaoning-maratont.

Wang Lang úgy marad jó formában, hogy egy hét alatt legalább 20 kilométert fut. A szupernagyi a hegyi útvonalakat kedveli a leginkább, télen pedig az aszfaltozott utakat választja. A kínai nő emellett hegyet is mászik, legutóbb a Taishan Nemzetközi Hegymászó Fesztiválon vett részt, ahol a 27. helyen ért célba. A komolyabb sérülések is elkerülik, egyedül a bokája és a térde szokott olykor fájni.

Wang Lang egyetlen komoly egészségügyi problémával küzd: a szemén szürkehályog van, ami miatt a Liaoning maratont egy fényszóró szemüveg segítségével tudta teljesíteni.

Sokszínű Vidék

Ez is érdekelhet:

Magával ragadó ez a kis erdélyi falu és környéke, pláne a magasból

A Hátszegi-medence nyugati peremén, a Hátszegtől 13 kilométerre délnyugatra fekvő Pesteana, vagyis Nagypestény a magasból.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Automataváltós elektromos kerékpárt mutatott be a Decathlon

További cikkeink a témában