Mutatunk egy újabb célpontot!

Remélhetőleg hamarosan ugyanúgy utazhatunk mint 2020 előtt, így itt az ideje elkezdeni nézegetni a világ legelképesztőbb helyeit, hogy mit vegyünk fel az utazási listánkra.

Franciaország kifejezetten népszerű célpont a turisták számára, Cannes-t kifejezetten a kultúra miatt keresik, elsősorban a filmes kötődés miatt.

Viszonylag kevesen tudják, hogy a város környékén működik egy vízalatti múzeum, ahol egy merülés után olyan tárlat tárul a szemünk elé, mint addig soha. Jason deCaires Taylor, a múzeum igazgatója elmondta, hogy mielőtt a környékre érkezett mindenki csak úgy gondolt a környékbeli vízalatti világra, mint egy szép korallos környezetre.

A múzeumról évekkel ezelőtt készítettek riportot:

Ez is érdekelhet:

Amikor a lányod csak úgy eljátssza az egyik kedvenc filmed zenéjét, akkor azért egy kicsit megérkeztél

A múltkor újranéztük a lányokkal az Amélie-t (mármint mi újra, ők először), aztán történt valami, amiből nem bírok magamhoz térni.

Néhány óra autóval ez a káprázatos kirándulóhely az Alpokban

Az egykori téli olimpiai helyszín, Garmisch-Partenkirchen és a környéke a Bajor-Alpok alfája és omegája. Gyönyörű.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Automataváltós elektromos kerékpárt mutatott be a Decathlon

További cikkeink a témában