Carl Hart saját állítása szerint nem lett rosszabb ember, apa és férj, viszont a szer lejövője az pokoli.

Carl Hart pszichológus és neurológus professzor már évtizedek óta foglalkozik azzal, hogy a különböző drogok hogyan hatnak az emberi idegrendszerre. Hart saját bevállása szerint először hét éve használt heroint, de már régóta tesztel különböző ópiumszármazékokat legális körülmények között.

A professzor a legújabb könyve, a Drug Use For Grown Up's (magyarul: Droghasználat felnőtteknek) kapcsán került a figyelem középpontjába.

Hart már évek óta rendszeresen fogyaszt heroint, ahogy ő mondja: rekreációs céllal. A szakértő 25 éve dolgozik a szakterületén, de a drogfogyasztással kapcsolatos álláspontja az elmúlt években gyökeresen megváltozott.

Korábban az volt az alapvetésem, hogy a drogfogyasztás minden tekintetben negatív hatással van az emberre, ma már viszont azon a véleményen vagyok, hogy legalizálni kellene a kabítószerek nagy részét.

– mondta Carl Hart.

A professzor a heroint az alkoholhoz hasonlította, mivel mindkét szert mértékkel, rekreációs céllal használja.

Pontosan olyan, mint a vakáció, a szex vagy bármilyen szabadidős tevékenység: segít fenntartani a munka és a magánélet közötti egyensúlyt.

– írja a könyvében.

Hart álláspontja még a magyar közvéleménynél jóval liberálisabb amerikai nyilvánosságot is megbotránkoztatta. Columbia professzorának könyvét azzal vádolják, hogy lényegében egy szerelmeslevél a drogozához. Bár az Egyesült Államokban már lényegében minden államban lehet valamilyen formában marihuánát fogyasztani, más szerekkel továbbra is rendkívül elutasítóak az amerikai törvényalkotók.

Az ellenszenv nem véletlen, egy 2018-as adat szerint az USA-ban 15 ezer ember halt túladagolásban.

Hart ugyanakkor nem is ajánlja a mértéktelen kábítószerfogyasztást. Szerinte megfelelő adagolással, biztonságos, steril körülmények között fenntartható az egyensúly, így a drogok segíthenék az emberek életét. A szakértő példáként azokat a készítményeket hozza fel, amiket jelenleg is alkalmaznak az orvoslásban. A figyelemzavaros és súlyos obezitásban (elhízásban) szenvedő emberek metamfetaminszármazékokkal gyógyítják, a súlyos daganatos betegséggel küzdők fájdalmát szintén pszichoatkív szerekkel csillapítják.

A tudatmódosító szerek és a különböző élénkítők nem most jöttek divatba, a második világháború idején a pilóták szintén metamfetamint használtak, hogy ne lankadjon a figyelmük, a reflexeik jobbak legyenek és hogy akár egy egész napot kibírjanak alvás nélkül.

Hart szerint a családja támogatja a rekreációs drogfogyasztásban, szerinte attól, hogy a kábítószerek segítenek neki kikapcsolni, nem lesz rosszabb akadémikus vagy férj és apa.

Kisül az agyad?

A drogfüggőséget korábban súlyos agyi rendellenességként írták le a szakértők. A nyolvcanas és a kilencvenes években futó közérdekű, kábítószer-ellenes kampányok egyenesen azt hangoztatták, hogy a drogoktól „kisül az emberek agya”. Dr. Nora Volkow, az amerikai kábítószer-visszaélési intézet igazgatója egy 2018-as blogbejegyzésben azt írja, hogy a szenvedélybetegek agyában valóban felfedezhetők bizonyos elváltozások, amik megmagyarázzák a kábítószer-használat kényszeres jellegét.

Hart ezzel az állásponttal nem ért egyet, a könyvében azt állítja, hogy a szerhasználók kognitív képességei és egyáltalán agyi funkciók a normális, elfogadható tartományban mozognak, viszont azt aláírja, hogy a drogfogyasztás átalakíthatja az emberek agyműködését, azt azonban nem betegségként vagy diszfunkcióként írná le.

Sok szakértő nem ért egyet Harttal, de örülnek neki, hogy van intelligens, normális mederben folyó diskurzus a témában. Az egyik kritikus így érvel Hart álláspontja ellen:

A tartós, hosszú távú kábítószer-használat más módon változtathatja meg az agyműködést mintha mondjuk megtanulnánk egy  hangszeren játszani vagy elsajátítanánk egy új nyelvet.A zongoristák abba tudják hagyni a játékot anélkül, hogy fájdalmat, ürességet és depressziót éreznének, ez a drogfüggőkről nem mondható el.

Egy új fájdalom

Hart könyve nem csak jó dolgokat ír a drogozásról. A professzor maga is elismerte, hogy a heroinozás egyik legszörnyűbb velejárója a lejövő időszak. Ebben az akár 12-16 órás periódusban kezd el kiürülni a szervezetből a kábítószer. Általában az utolsó adag hatásának múlásával kezdődik. A fogyasztó ekkor hidegrázást, hányást, hasmenést tapasztalhat. A legtöbben ürességet éreznek és egy örlő, szűnni nem akaró belső fájdalmat, amit nehezen tudnak leírni.

A professzor maga is átesett ezen a perióduson, de a saját tüneteit csak enyhéként említi, ami nem csoda, mivel drogprevenciós szakemberként találkozott már pokoli fájdalomtól remegő pácienssel is.

Carl Hart szerint a könyve arról szól, hogy a drogfogyasztás kapcsán ideje lenne felnőttként viselkednünk.  Nemcsak nekünk, hanem a döntéshozóknak is. A professzor szerint a teljes elutasításnak semmi értelme nincs, mivel az emberek nem fognak megváltozni, a drogok népszerűek lesznek, viszont a dekriminalizáció rengeteg ember életét menthetné meg, kevesebb lenne a túladagolás és kábítószer-kereskedelemre épülő bűnözést is vissza lehetne szorítani.

(Ha neked vagy egy környezetdben élőnek drogpromlémái vannak, akkor kérj segítséget a következő telefonszámok valamelyikén.)

Insider; kiemelt kép: Rensselaer Polytechnic Institute

Ez is érdekelhet:

Több mint kétméteres, 100 kilós tokhalat emeltek ki a Detroit folyóból

Valamikor az 1900-as évek eleje óta úszkálhatott.

Több mint 45 ezer ember akart bölényre vadászni a Grand Canyonban

Kicsit nagy a túljelentkezés, mivel összesen 12 ember fog erre jogot kapni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Automataváltós elektromos kerékpárt mutatott be a Decathlon

További cikkeink a témában