A Maldív-szigetekre álmodták meg az agykorall alakú úszó várost, amely 20 000 embernek ad majd otthont az ország fővárosa melletti lagúnában.

A Maldív-szigetek kormányának a Waterstudio építészeti stúdióval együttműködve tervezte meg a jövő városát, amely reagál a klímaváltozás miatti vízszintemelkedésre. A projekt öt éven belül készül el teljesen, reméljük, nem lesz késő.

A lebegő városnak nevezett fejlesztésbe 5000 úszóházat terveztek, és az Indiai-óceán egyik legszebb lagúnájában épül fel, tíz percnyi hajóútra a fővárostól, Malétól.
Malé

Maldív-szigetek a világ egyik legveszélyeztetetteb országa az éghajlatváltozás szempontjából, ugyanis a területének mintegy 80 százaléka fekszik kevesebb mint egy méterrel a tengerszint felett. Az előrejelzések szerint az évszázad végére akár egy métert is emelkedhet a tengerszint, így aztán szinte az egész ország víz alá kerülhet.

Ez a kis bungaló hamarosan eltűnhet

Mivel 2100-ra az emelkedő tengerszint miatt gyakorlatilag lakhatatlanná válna Maldív-szigetek, a kormány azt reméli, hogy akár 20 000 helyi lakosnak és néhány külföldinek fel tudja ajánlani a lehetőséget, hogy 2024-ben beköltözhessen az úszó városba.

„A maga nemében ez az első szigetváros, amely forradalmi megközelítést kínál a modern fenntartható élethez az azúrkék Indiai-óceán hátterében. Ez a világ első igazi lebegő szigetvárosa – egy futurisztikus álomkép végre készen áll arra, hogy valósággá váljon”

– nyilatkozta a stúdió egyik alapítója, Koen Olthuis.

A Maldív-szigetek lebegő városa nem az egyetlen úszóváros-javaslat, amely lakhatási megoldást kínál a tengerszint- és a globális hőmérséklet-emelkedésre. A Dutch Docklands ingatlanfejlesztő azonban azt állítja, hogy ilyen léptékben és ilyen sebességgel, és totális kormányzati támogatással még nem próbálkoztak:

Bár korábban is próbálkoztak lebegő városokkal, egyik sem mutatta meg a Maldív-szigetek lebegő városának legvonzóbb értékesítési pontjait: teljes körű műszaki, logisztikai és jogi szakértelem.”

A város hatszögletű szigetek sorozatából áll majd, amelyeket az agynak nevezett helyi korall geometriai formáira mintáznak. Ha ezeket kombináljuk és felülről nézzük, egy agyhoz fog hasonlítani.

A lakóházak mellett hotelek, éttermek, üzletek, kórházak, iskolák és kormányzati épületek is lebegnek majd.

Mindegyik tengerparti rezidencia 100 négyzetméteres lesz, az elejéhez móló is tartozik, a tetejére pedig teraszt terveztek.

A Dutch Docklands szerint ezek a házak 250 000 dollártól indulnak majd.

A jövő megérkezett:

A jövőben ilyen hatalmas, úszó városokban fognak élni az emberek

Önálló városállam a Csendes-óceán közepén? Költözünk!

(Forrás: Dezeen)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Az art deco stílusú budai erőmű, ahol az egész Csernobil sorozatot leforgathatták volna

Idegenvezetés a szexmunkások kirakatainál? Városnézés spanglival a kezedben? Lesz egy kis gond

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés