Nem csak az ember alakítja át a természetet.

Vannak még felfedezésre váró meglepetések a bolygónkon, legalábbis azt látva, ami Brazília északkeleti részén történt, erre következtetünk. Kutatók ugyanis 200 millió darab termeszdombra bukkantak, amik akkora területet foglalnak el, mint Nagy-Britannia.

Akad közöttünk olyan termeszdomb, amelynek a korát 4000 évesre becsülik.

Bár a Google Earth-ön is látszódik, eddig nem fedezték fel a termeszdombokat, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy egy bozótos területen fekszenek.

– Némelyik domb három méter magas – számolt be a Current Biology magazin.
A dombokat egyetlen egy termeszfaj alakította ki, akik egy masszív alagútrendszert alakítottak ki, hogy ne a veszélyekkel teli felszínen kelljen elfogyasztani a táplálékukat – mondta Stephen Martin, a Salfordi Egyetem kutatója.

A munkálatok során a termeszek annyi földet mozgattak meg, ami 4000 darab gizai piramis tömegének felel meg. Ez a legnagyobb építmény, amelyet egyetlen rovarfaj alkotott meg.

A dombok akkor kerültek a kutatók látókörébe, amikor helyiek az elmúlt években közeli területeket megtisztítottak, hogy állatokat legeltessenek rajtuk. Eddig 11 dombból vettek talajmintákat, ezek szerint az életkoruk 690 évestől 3820 évesig terjed. Így a koruk megegyezik a világ eddigi legrégebbinek vélt, Afrikában talált termeszdombjaival.

A dombok nem fészkek, hanem az alagutak ásása során felhalmozódott építkezési törmelék, amelyek hatalmas, vakondtúrásokra hasonló kúpformákban halmozódtak fel a felszínen.

Egészen hihetetlen, hogy napjainkban még rábukkanhatunk ilyen felfedezetlen biológiai csodákra, mint ez – jelentette ki Martin.

A kutatók előtt még számos megválaszolatlan kérdés áll, például még nem tudják pontosan, milyen is a fészkek felépítése. Ennek a bizonyos fajtának még soha sehol sem találták meg azt a kamrát, ahol a királynőjük lakik.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Az art déco stílusú budai erőmű, ahol az egész Csernobil sorozatot leforgathatták volna

Idegenvezetés a szexmunkások kirakatainál? Városnézés spanglival a kezedben? Lesz egy kis gond

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés