Egy pici rézszobor árulkodik minderről.

A római korban a brit szigeteken élő őslakos férfiak hajviseletéről árulkodik egy szoborlelet, amit egy parkoló építésekor találtak Cambridgeshire-ben.

Az 5 centiméter magas rézszobor 2018-ban került elő a földből a brit National Trust műemlékvédelmi alapítvány kezelésében álló cambridgeshire-i Wimpole parkban.

A kis szobor egy jól vágott frizurájú, bajszos férfit ábrázol. Shannon Hogan, az alapítvány régésze a The Guardiannek elmondta, hogy kezdetben egy kelta istenségnek vélték a szobrot, de most már úgy gondolják a szakértők, hogy inkább egy korabeli átlagos fiatalember külsejéről ad képet.

Nagyon kevés ábrázolás vagy írott dokumentum maradt fenn a római korszakból arról, hogy milyenek voltak az őslakosok - mesélte a régész hozzátéve, hogy ezért is izgalmas a szakértőknek az az elmélete, hogy a szobor megmutathatja, hogyan néztek ki a korabeli férfiak, milyen stílusú volt a hajviseletük.

Hogan megjegyezte, hogy a szobor jólfésült frizurája, ami hasonlít az úgynevezett focistafrizurához, magyarázható a szobor elkészítésének korlátaival, ugyanakkor a szakemberek szerint az alkotó maga döntött arról, hogy például szakállal vagy anélkül ábrázolja a modellt.

Hogan szerint könnyű lett volna szakállat készíteni a férfinak, mégsincs neki, ami arra utalhat, hogy egy átlagos fiatalember arcát ábrázolhatta a készítő.
A szobrot háromszáz tárgyi lelet között találták az ásatáson, ami egy parkoló megépítését előzte meg. A figura eredetileg egy spatulához volt rögzítve, amivel gyógyszert keverhettek vagy az íráshoz használt viasztáblát simíthatták le.
A régészek még nem tudták biztosan kijelenteni, hogy a szobor, amely az első évszázadból származik, római vagy kelta, de továbbra is szerepel a lehetséges elméletek között, hogy olyan kelta istenség lehetett, akinek ez az első ismert ábrázolása.

Chris Thatcher, a feltárson közreműködő Oxford East Archaeology kutatója szerint a szobor a korszak "esztétikájáról és szimbolikájáról" is sok mindent elárul. A figura kezében tartott nyakperec például jellegzetes státuszszimbólum.

MTI; kiemelt kép: Getty Images 

Ez is érdekelhet:

A 21 éves Jasmine Harrison több mint 70 napon keresztül evezett a végtelen óceánon

Ő lett a legfiatalabb nő, aki átevezte az Atlanti-óceánt.

Különleges, sárga pingvint kapott lencsevégre egy fotós

Kék kutyák után most sárga pingvint kaptak lencsevégre.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Brutális látvány a hatalmas, elhagyatott Csepeli Erőmű

További cikkeink a témában