Épp csak megérkezett az ősz, máris megkaptunk tőle mindent, amit szeretünk; még kellemesen meleg van, de már ezer színben fürdik a természet. Nem hibázhatunk, ha a hétvégét a Dunakanyarban töltjük!

Az elmúlt években egyre nagyobb turisztikai figyelem koncentrálódik a Dunakanyar irányába, nem csoda, hogy megszaporodtak a szállások, fejlődik az infrastruktúra, a környék valóságos paradicsom az aktív kikapcsolódást kedvelőknek. Nyáron van itt lehetőség dunai sportokra (kajak/kenu bérlés, vizisí), remek túrákra, bringázni, sétálni a parton hosszú kilométereken át. Nagymaros, Verőce, Zebegény pompás célpontok a hétvégi kirándulásokhoz!

Motorosként az elmúlt húsz évben elég sok boldog kanyart vettem be a Dunakanyar nyugati oldalán, az elmúlt időszakban pedig már nem csak az érdekel, hogy minél gyorsabban megtegyem a Szentendre - Lepence távolságot, lehetőleg úgy, hogy a gumi teljes felületét használom az út során, hanem a harmincas éveim második felére megérkezett a slow-life, a Duna másik oldala, a motor pedig osztozik a helyen a garázsban egy másik kétkerekűvel, egy bringával. Korábban el sem tudtam képzelni, mennyi örömöt, feltöltődést és nyugodt pillanatot kaphatok a bringázás által, de idén már engem is elért a Covid alatt ez a hullám, beadtam a derekam. Nem bántam meg, sőt!

Azóta, hogy összebarátkoztunk, keresem az egyre “nagyobb” lehetőségeket, nyilván nem feltétlenül egy 180 kilométeres hegymenettel kell belevágni, ezért most ott tartok, hogy 30-60 kilométer közötti, egyelőre kis mászásokkal megtűzdelt kirándulásokat keresek. Aki magára ismert, annak remek hírem van: a Dunakanyar a legjobb hely megélni ennek az aktív kikapcsolódásnak a legszebb részeit.

Ideális program lehet egy félnapos kirándulásra a Verőce - Szob közötti szakasz bebringázása. Ez a rész tökéletesen kiépült útházózat szintjén, a főút mellett halad, közvetlenül a Duna mentén, a hangulat kedvéért a vonat is elmegy időnként mellettünk, helyenként egész közel. Ha valamiért nem bringáznánk, de gurulnánk, örvendetes tény, hogy a Dunakanyarban is lehet elektromos rollerezni, persze kulturált keretek között, nem szétdobálva, itt majd a Dunaroll hálózatot keressük.

Mi a Nagymaros - Szob - Nagymaros úton gyűjtöttük az élményeket, amely egy jó 25-28 km-es út, kisebb kitérők függvényében. A szintemelkedés nagyjából nulla, így szinte bármilyen bringával, még relatíve komolyabb testi adottságok nélkül is bevállalhatjuk.

Ez az útszakasz szépen növeszti ki magából a kapcsolódó szolgáltatásokat: bringás szervizek is akadnak, és kábé 3 kilométerenként akad egy kedves kis kocsma vagy büfé, gyakran kifejezetten bringásoknak.

Egy zebegényi lángossal pedig igazán feltehetjük a koronát a napra, a Dunakanyar egyik legklasszikusabb momentuma egy vasárnapi lángos a zebegényi parton.

De nem csak hétvégére, egynapos programnak jó terv a Dunakanyar, a legoptimálisabb egy 2-3 napos elvonulás az őszi hónapok alatt, hogy megéljük a nyugodt, várostól távoli, természetközeli pillanatokat. Amennyire a balatoni vendéglátás ráállt arra, hogy keresi a toszkán hangulatot, úgy erre a területre a háromszög-tetős, letisztultabb skandináv erdei hangulat az egyre jellemzőbb. Hegyoldalban megbújó, A-tetős, nagy üvegfelületű, panorámás kisházak nőnek ki a földből és kinálják magukat párnapos elvonulások remek célpontjaként, érdemes körbenézni Zebegényben ezügyben, jó kis főhadiszállás a kikapcsolódáshoz.

Ráhangolódásképp nézd meg ezeket a fantasztikus őszi képeket!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Az art déco stílusú budai erőmű, ahol az egész Csernobil sorozatot leforgathatták volna

Idegenvezetés a szexmunkások kirakatainál? Városnézés spanglival a kezedben? Lesz egy kis gond

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés