Egy szakértő szerint kizárt, hogy egy óriás tintahalról legyen szó.

Tavaly októberben egy távirányítású eszközzel kutatták egy elsüllyedt hajó roncsait, az eszköz a maradványok mellett egy embernél nagyobb élőlényt is észlelt, de az állat pontos fajtáját nem sikerült beazonosítani.

A témával foglalkozó kutatókat azért tartja lázban az eset, mert a felvételek alapján kijelenthező, hogy a szóban forgó élőlény nem egy óriás tintahal volt.

A szakértők azért zárták ki ezt a lehetőséget, mert a meglehetősen nagy lénynek teljesen más volt a testfelépítése. A Pella nevű hajó még 2011-ben süllyedt el, miközben egy egyiptomi kikötő felé tartott. Ezt a roncsot kutatta az OceanXplorer nevű, távirányítással működő eszköz.

Mike Vecchione, az óriás tinthalak szakértője szerint elképzelhető, hogy egy lila hátú, repülő tintahalról van szó, de az még furább lenne, mert ezek a példányok nem nőnek ilyen hatalmasra. A tintahal-elképzelésnek az is ellent mond, hogy még nem voltak olyan regisztrált esetek, amikor azt figyelték volna meg, hogy ezek a fajok beköltöztek volna roncsok közé.

(Futursim)

Ez is érdekelhet:

Mennyi az esélye annak, hogy egy meteor ébreszt fel álmodból?

Látjátok a ház tetején azt a kis lyukat? Az alvó nő fejétől centikre csapódott be.

1300 éves sílécet vetett ki magából a norvég Digervarden hegy jégtakarója

A sztoriban az a pláne, hogy ez annak a lécnek a párja, amit még 2014-ben találtak meg régészek.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Automataváltós elektromos kerékpárt mutatott be a Decathlon

További cikkeink a témában