Ó és akkor a koala kamionosokról még nem is beszéltünk.

Adelaide városának közélben több ember megsérült, amikor egy figyelmetlen koala szabálytalanul felhajtott egy hatsávos útra.

írja a Huffington post.

A koccanásban összesen öt autó rongálódott meg, a sofőrök és az utasaik könnyebb sérüléseket szenvedtek, senkit nem kellett kórházba szállítani.

Szerencsére a balesetet okozó állat sem sérült meg.

A koala úgy került a volán mögé, hogy sikerült az őt befogó állatmentő mellé bemásznia, erre a nő kipattant az autóból. A szakember ekkor készítette a fotót, is. Állítása szerint a koalák nagyon nyugodt állatok, ha nem érzik fenyegetve magukat, ezért engedte a jószágnak, hogy mászkáljon kicsit az utastérben. Az autó ezután gurult az útra, ahol kisebb balesetet okozott.

Ez is érdekelhet:

Ez a norvég srác nem tököl sokat a téllel, hanem összecsomagolja, majd húzóra megissza

Szorongva, pálinkázva és káromkodva is lehet fogadni a hideg napokat, meg úgy is, ahogyan ő csinálja.

Megfejtették a Stonehenge egyik rejtélyét

De a hogyanra még mindig nem kaptak választ.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Brutális látvány a hatalmas, elhagyatott Csepeli Erőmű

További cikkeink a témában