A kutatóknak sikerült nagyrészt feltérképezniük a várost, ami az ókori mezopotámiai Mitanni Birodalom fontos központja lehetett.

Mintegy 3400 évvel ezelőtt a Tigris-folyó partján feküdhetett az a város, amelynek a maradványait egy német és kurd régészekből álló csoport tárta fel. A település maradványai a moszuli víztározóból kerültek elő, miután az év elején az Irakban pusztító súlyos aszály miatt leapadt a vízszint.

A kutatóknak sikerült nagyrészt feltérképezniük a várost, amelyben egy jókora, 2000 négyzetméteres palota és több nagy épület, köztük egy hatalmas raktár is állt. A palota maradványait már 2010-ben felfedezték, és 2018-ban pedig egy újabb aszályos időszak során fel is tárták, a többi épületet azonban csak most sikerült. A régészeti helyszín konzerválása érdekében a feltárt épületeket teljesen beborították szorosan illeszkedő műanyag fóliával, és kaviccsal fedték le, hogy ne károsítsa a visszatérő víz.

A kutatók szerint a város a Kr. e. 15-13. századi ókori mezopotámiai Mitanni Birodalom fontos központja, az egykori Zakhiku lehet, amely jelenlegi elhelyezkedését illetően Irak kurdisztáni régiójában, Kemunében található.

(Forrás: CNN, Phys.org, MTI, fotó: University of Tübingen)

Ez is érdekelhet:

És ezt olvastad már?
Ide menj, ha szeretsz fejjel lefelé lógni a hullámvasúton!