Percek alatt kész, megvédhet a hidegtől és az esőtől, de az erdőben kószáló macik számára túlságosan is transzparens. Jelige: menedékház egyszerűen.

Tetővel és falakkal „épít” pillanatok alatt erdei menedékházat egy brit természetjáró, majd még főz is benne magának némi ebédet. A művelethez alig kell szerszám, sőt ha főzni nem akarna, elég lenne egy kés és pár tekercs fólia.

Az viszont magát a főhőst is meglepte, hogy „mennyi hőt képesek magukban tartani” a vékonyka falak.

Mondjuk állandó lakhelynek nem tűnik alkalmasnak egy ilyen kuckó, de átmeneti megoldásnak, főleg eső ellen tényleg jó lehet. A fóliaháznál egyszerűbbet/hatékonyabbat  tényleg nehéz elképelni, ellenben ahogy egy kommentelő írta, vele előfordul, hogy egy pékségben már nyúlna a friss áruért, ám a keze beleütközik a tökéletesen tiszta üvegbe – itt viszont a medve érezhet valami hasonlót.

Szóval óvatosan a fóliaházzal, maga a készítője is elismeri, hogy alapvetően nem ilyen menedéket építene, de ki kellett próbálnia. Páraszabályozás szempontjából egyenesen életveszélyes lehet a dolog – melyikünk tudna fóliasátorban lakni? – vészmegoldásnak mindenesetre nem rossz.

Na és persze muszáj volt megjegyezni a videó alatt, hogy a fóliát újrahasznosították.

Ez is érdekelhet:

Ha van egy villáskulcsod, nem csak egy villáskulcsod van

Néhány egyszerű alakítással sokoldalú szerszám lehet belőle.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Brutális látvány a hatalmas, elhagyatott Csepeli Erőmű

További cikkeink a témában