Ha azt hinnétek, hogy nem ez lesz életetek legizgalmasabb Valentin-napja, akkor hatalmasat tévedtek.

A párok a szerelmesek napját általában úgy szokták eltölteni, hogy elmennek moziba, beülnek egy étterembe aztán pörögnek másnap reggelig. A másik véglet az, amikor a párok egész nap otthon ülnek, kaját rendelnek, ki sem kelnek az ágyból, csak tévéznek. Aki próbálta mindkettő verziót, az tudja, hogy az előbbinek és az utóbbinak is megvannak a hátrányai. Otthon, nyugiban is el lehet tölteni tevékenyen az időt, mutatjuk, hogyan:

Töltsétek a napot Olaszországban

Ha aktívan akarjuk eltölteni az ébredés pillanatait, akkor érdemes nagy figyelmet szentelni a közös kávézásra is. Persze meg lehet inni Valentin-napon is ugyanazt a kapszulás kávét, mint minden reggel, de abban valljuk be, nincs semmi különlegesség.

2020-ban nem volt sok alkalmunk utazni, de ez nem azt jelenti, hogy ne próbálhatnánk ki, milyen lehet egy kis olasz kávézóban kezdeni a reggelt.

Tökéletes indítása lehet a napnak, ha közösen készítitek el a közepesen sötét pörkölésű Supremo olasz szemes kávét, ami tökéletes választás lehet, ha imádjátok az olaszos temperamentumú kávékat.

Mérsékeltebb koffeintartalom és kiegyensúlyozott savak jellemzik, ezért nem lesz túl mellbevágó élmény a sok latte után. A 100 százalék Arabica keverékből álló Supremót Olaszországban a Settegrammi mesterei Guido és Enrico pörkölték tökéletesen lággyá, de mégis erőssé.

Egy ebéd erejéig maradjunk Olaszországban

Az olasz konyha lényege az, hogy egyszerűen, relatíve kevés, friss alapanyagból készítsünk finom, gyorsan elkészíthető ételeket. Valentin-napon érdemes rászánni az időt, hogy mindent együtt készítsünk el, az étel is jobban fog esni, ha azt az elejétől a végéig együtt csináltuk.

Nem kell nagy konyhai hadműveletre gondolni, elég, ha csak pár paradicsomot megfőzünk a héjában, hagyjuk azokat kihűlni, majd a meghámozott paradicsomokat összeturmixoljuk sóval, borssal, fokhagymával és egy kis oregánóval.

Az így kapott masszát meglocsoljuk egy kevés olivával, majd lassú tűzön, kevergetés mellett összefőzzük. Ezzel meg is van az alapunk, amihez már csak pirított gomba kell vagy ha mindenképp húst akarunk enni, akkor gyúrhatunk hozzá húsgolyókat is. Ezután már csak egy tésztafőzés van hátra és kész is, a római ebédünk. Csak ne felejtsünk el egy kockás abroszt beszerezni.

Irány Dél-Amerika

Ebéd után érdemes inni egy kávét, hogy felpörögjünk az este előtt, ezért ha már különleges kávéval kezdtük a napot, akkor a folytatásban is érdemes új ízeket és aromákat felfedezni. Ma Brazília a világ legnagyobb kávétermelő országa, de úgy általánosságban elmondható, hogy Dél-Amerika elég erős versenyző kávéfronton. 2018-ban világviszonylatban az éves kávétermelés 174,5 millió 60 kilogrammos zsák volt. Ebből a mennyiségből majdnem 50 milliót csak és kizárólag Brazíliának köszönhetünk. De a dél-amerikai ország nemcsak mennyiségben van ott a világ kávés élvonalában, hanem minőségben is.

Egy ekkora piacon nehéz eligazodni, de a Koffein Roasters összegyűjtött egy Brazil Deal nevű válogatást, ami tökéletesen lefedi a brazil kávés kultúra nagy részét. A Minas Gerais régióból érkező Samba egy igazi kakaós-mogyorós klasszikus, a Panorama Cesar de Camargo Galli kávémester farmjáról származik, elegáns teste és közepes savassága van, a kávét a kakaó és a karamell aromája mellett virágos illata teszi különlegessé.

Aki kedveli a sötét pörkölésű, olasz típusú kávét, az imádni fogja a Fazenda Lagoát, ami Brazília leghíresebb, azonos nevű kávéfarmjáról kapta a nevét.

Ez a kávé nemcsak reggelre tökéletes, de remekül megy csokoládés desszertekhez is. A csomag legédesebb darabja pedig a Poco de Caldas, ami nutellára emlékeztető édeskés mogyorós-csokoládés jegyeket elevenít fel. Az összes fent említett kávé jól működik eszpresszóként, de ízlés szerint lehet tejjel, tejszínnel vagy habosított tejjel is fogyasztani őket.

Kotyogóssal kézműves kávét? Igen!

Sokan azt gondolják, hogy a minőségi kávékészítéshez méregdrága gépekre van szükség, pedig a fenti programhoz valójában maximum pár kiegészítőt kell venni. A Koffein Roasters oldalán például a termékek menüpont alatt szándékosan elkészítési mód szerint is rá lehet keresni a kávékra, így egy egyszerű kotyogóssal is megkóstolhatjuk a világ legkülönlegesebb kávéit.

A Koffein Roasters ráadásul egy valentin-napi csomagot is összeállított nektek, ha tényleg különlegessé akarjátok tenni ezt a jeles alkalmat.

A szerelmeseknek készült csomagot itt találjátok.

A csomagban található egy romantikus, páros kotyogós, két bögre, egy hondurasi kávékülönlegesség és egy tejcsokoládés törökmogyorós ropogtatnivaló.

Este? A fantáziádra bízzuk!

A reggeli és a délutáni kávés élmény után elég energiánk van, így este újra nekiállhatunk főzni, de ha esetleg ahhoz már nem lenne kedvetek, akkor akár megejthettek a tevékeny nap végén egy kajarendelést is.

Hogy azután mit csináltok, az már a ti dolgotok, mi csak annyit mondunk, hogy a kávét sokan afrodiziákumnak tartják, persze Netflixezhettek is egyet, ha ahhoz van kedvetek. 

A cikk elkészülését  a Koffein Roasters támogatta.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Az art deco stílusú budai erőmű, ahol az egész Csernobil sorozatot leforgathatták volna

Idegenvezetés a szexmunkások kirakatainál? Városnézés spanglival a kezedben? Lesz egy kis gond

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés