Ha már most tudod, hogy szeptembertől nekiállsz a nyáron kőkemény munkával összeivott sörhasadat ledolgozni, akkor most nagyon figyelj, mert megtudhatod, hogy teheted a leghatásosabbá az edzést.

Az angol Bath Egyetem American Journal of Physiology szaklapban megjelent tanulmánya szerint

hatásosabb a zsírégetés, ha éhgyomorral edzel.

A kutatásban részvevő túlsúlyos férfiaknak először éhesen kellett egy órán keresztül sétálniuk, majd következő alkalommal jóllakottan tolták le ugyanazt a kört.

Minden kör előtt és után vért vettek az alanyoktól, amiből kiderült, hogy az üres gyomorra végzett edzésmunka hatására megnőtt a szervezetben az úgynevezett PDK4 és a HSL gének kifejeződése. Egy kicsit segítünk feldolgozni az infót:

  • A PDK4 megemelkedése azt jelenti, hogy a szervezet a szénhidrát helyett az elraktározott zsírt használja fel,
  • míg a HSL akkor emelkedik meg, ha a zsírszövet az elraktározott energiát a megnövekedett aktivitás támogatására fordítja.

Ugyanakkor arról fontos tudnod, hogy nem mindenki bírja az üres gyomorral való edzést, az alacsony vércukorszint megviccelheti a szervezeted, vagyis akár rosszul is lehetsz tőle. Persze ez is alkati tényező, vannak, akik simán túlélik például a legintenzívebb súlyzós edzést is korgó gyomorral. Próbáld ki nyugodtan, de ha érzed, hogy valami nem oké, akkor inkább állj le. Edzés után pedig egyél nyugodtan (reggelit).

És erről is jó, ha tudsz:

Ez a sikeres edzés egyik legfontosabb feltétele

Mert hiába mozogsz és kajálsz rendesen, ha nem figyelsz oda erre.

(via, fotó: Twitter)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Brutális látvány a hatalmas, elhagyatott Csepeli Erőmű

További cikkeink a témában