Persze tudjuk mi, hogy a világjárvány miatt leállított légi közlekedés okozta az egész kalamajkát, de ez a sztori így is annyira szürreális 21. századi szemmel nézve, hogy szinte már kiált azért, hogy észak-koreai és orosz érintettséggel történjen meg.

A Phenjanba látogató nyolctagú orosz diplomatacsapat a hazajövetel során először harminckét órát vonatozott, majd két órát buszozott, és a végén jött a legjobb rész.

Az út utolsó szakaszát az orosz határig gyalogosan, a vasúti síneken tették meg, csomagjaikat egy hajtószerkezet nélküli drezinán több mint egy kilométeren át tolva.

Nem tud nem eszünkbe jutni a Terror című sorozat első évadának emblematikus jelenetsora, csak ott nem tolták, hanem húzták a rakományt. Mondjuk egy kicsit tovább, és nem volt ilyen jó a hangulat.

A nagykövetségi alkalmazottak és a velük tartó gyerekek végül a Tumannaja folyó hídján áthaladva szerencsésen elértek a határátkelőhöz, majd orosz földön már autóbusz várta őket, így péntek reggel Vlagyivosztokból Moszkvába repülhettek.

Ezek is érdekelhetnek:

A szibériai tél semmi máshoz nem fogható

Nagy igazság, jó lesz a tél hátralévő részére észben tartani.

Olyan hangulata van ennek az Észak-Koreáról készült videónak, mintha egy rideg, nyirkos takaró alá feküdnél

Csak egy kis bepillantás a sztálinista diktatúra mindennapjaiba, ami után nagyon hálás leszel, hogy Európába születtél.

(Forrás: BBC)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Az art déco stílusú budai erőmű, ahol az egész Csernobil sorozatot leforgathatták volna

Idegenvezetés a szexmunkások kirakatainál? Városnézés spanglival a kezedben? Lesz egy kis gond

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés