Karintiában jártunk, vagány dolgokat láttunk, és most elmondjuk Neked az út legjobb pillanatait, amiért bármikor visszamennénk.

Karintiát ismeretlenül is vonzónak gondoltuk, a jó sorsunk pedig nemrég el is repített oda. Pontosabban dehogy repített, kisbusszal mentünk, de akkor térjünk is a lényegre, mert éppen ez lesz a best of Karintia első pontja.

1. Elérhető közelségben van

Ausztria legdélebbi tartománya érzésre nincs közel, ám meglepően rövid az út: a főváros, Klagenfurt alig több mint 500 km, lehet hasítani autópályán, így öt-hat óra alatt odaérhetünk, vérmérséklettől függően.

Mondjuk aki itt van, az már eléggé megérkezett
A felhők felett vagyunk, ez már tényleg hegy

Klagenfurt körül pedig már feltűnnek a rendes (értsd: magas, hófödte) hegyek, ahol... na de ez már a második napirendi pont.

2. Kitűnő síterepek vannak

Déli tartomány? Nekünk legyen mondva: legalább két tucat, kiválóan karbantartott síelőhely található, összesen mintegy 800 kilométernyi pályával.

A bénázó kezdőktől a versenyekre készülő profikig mindenki talál magának megfelelő terepet. Az infrastruktúra kiváló, mindenki halál nyugodt és barátságos, akkor is megéri ott lenni, ha egy métert sem síelsz, mert elég hamar levedled a hétköznapi stresszt.

3. Ideális kirándulni, felfedezni

A tiszta levegő, a csodálatos tájak, az eléd táruló panoráma végtelen perspektívája önmagában is élmény - mindez talán télen a legszebb, de miért kellene csak akkorra korlátozni a felfedezésüket?

Karintiában tökéletes kirándulóhelyeket találsz, ami pedig különösen szimpatikus, hogy létezik egy intézmény, amellyel közelebb hozzák a vidék, a gazdálkodás világát a városiasodott népekhez. Ez fix program az iskolásoknak, akikben nyilván más szinten marad meg ez a tapasztalat, mintha átlapoznák egy tankönyvben. Téged persze inkább maguk a kirándulóhelyek érdekelnek, no meg amit közben találsz...

4. Meglepő gasztro élmények

Merthogy minden faluban vannak pöpec kis fogadók, és mindegyikben megbízhatóan nagy adag ételeket szoglálnak fel. Nyilván van, amivel nem lehet hibázni, másfelől Karintia konyháját mediterrán ízek fűszerezik,  nagy örömünkre.

A tésztatáska (Kärtner Kasnudel) kicsit a raviolihoz hasonlít, de nagyobb, és a töltelék túróból és lisztes burgonyából áll, többféle hagymával fűszerezve. De az olasz és a szlovén konyha több tétele is ott van a boltok polcain (sokféle pesto, ajávár), meg az étlapokon (cevapcici, tiramisu).

5. Inni is van mit

Jót derült a szerkesztőség az Ausztria+ivás párosításon, de azért csak nem kell szomjan halni, na. Maradjunk például a tuti befutónál, a helyi söröknél! A Villacherrel szemben senkinek nem volt kifogása, azon belül is a se nem édes, se nem keserű Dunkel jött be többeknek.

Frissen csapolt helyi söröket a Villacher Brahofban lehet kóstolgatni, de választhatunk üveges sört is. A bodzás Villacher például helyi különlegesség, vagy ott a Hirter 1270, aminek pontosan a névadó évből maradt fenn a receptje, tehát ahogy egykor a szerzetesek főzték az italt, ugynúgy készítik a mai napig is az utódok.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Az art déco stílusú budai erőmű, ahol az egész Csernobil sorozatot leforgathatták volna

Idegenvezetés a szexmunkások kirakatainál? Városnézés spanglival a kezedben? Lesz egy kis gond

További cikkeink a témában