Miért akarnál szórakozni, ha egyszer rettegni is lehet? Csokorba szedtünk tíz lokációt a nagyvilágból, melyek biztosan a frászt hozzák rád.

Gonjiam Elmegyógyintézet – Dél-Korea, Gwangju

A Gonjiam Elmegyógyintézet sztorija enyhén szólva is zavarba ejtő: a szóbeszéd szerint a kilencvenes évek végén az épület falai között egyszer csak elkezdtek elhalálozni az emberek, a vezetőség pedig a rejtélyes halálesetek kivizsgálása helyett egyszerűen felszámolta az intézményt. Az elhagyott épület az évek során a fák között megbúvó, embertelen iszonyattá deformálódott, melynek még a közelébe menni is hatalmas bátorságra vall.

Mindenszentek kápolnája – Csehország, Kutná Hora

A csehországi Kutná Hora mellett, egy ősöreg temető közepén áll egy kis kápolna, melybe belépve a tájékozatlan turista egészen biztosan kiejti a kezében szorongatott jóféle pilzenit. A gótikus épület belsejében több mint harmincezer ember művészi rendbe szervezett földi maradványai merednek komoran a betévedőkre. A koponyákkal díszített boltozatról csüngő csontcsillárt látva a legtöbb látogatóban azonnal felmerül a kényelmetlen gondolat, hogy ezek a ma már burkoló- és díszítőelemekként funkcionáló csontok a XIV. században még élő-lélegző húsmasszák számára biztosították az egyenes tartást, akik a nagy pestisjárvány, majd a huszita háborúk idején hagyták itt ezt a világot.

Hója-erdő – Románia, Kolozsvár mellett

A Hója-erdő egy közel háromszáz hektáros rengeteg Kolozsvár mellett, melyről azt tartják, hogy a világ egyik leginkább kísértetjárta helye. A hatvanas évektől kezdődően rendszeresen vernek ott tanyát parapszichológusok és rettegni vágyó fiatalok, akik az erdő közepén lévő kör alakú tisztáshoz érve többször is beszámoltak rejtélyes rosszullétekről, furcsa fényjelenségekről. Szó mi szó, a groteszkül csavarodó fatörzsek erdejében mi sem szívesen töltenénk el egy éjszakát.

Akodessewa piac – Togo, Lomé

Nyugat-Afrikában a vudu a mai napig élő hitvilág, ami a helyiek számára olyan magától értetődő, mint itthon az esti szappanopera. Ha a loméi fétis piacra tévednél, az összetákolt pultokon vicsorgó különböző szárított állatfejek és egyéb ijesztő kegytárgyak mögül feléd villogó tekintetek hamar megértetnék veled, rossz helyen jársz. Még az sem teszi barátságosabbá ezt a félelmetes zsibvásárt, hogy itt a legcsúnyább átkokat is kedvezményes áron újíthatod be.

Leap kastély – Írország, Roscrea közelében

1909-ben a Leap kastély akkori lakója, Mildred Darby a következőkről számolt be egy okkultizmussal foglalkozó folyóiratnak: „Éppen a karzaton állva meredtem lefelé, amikor úgy éreztem, mintha valaki megérintené a vállamat. Amikor hátrafordultam, egy árnyszerű lény állt előttem, mely alig volt nagyobb egy báránynál. Az arca emberszerű, mégis túlvilági volt, a szemei helyén pedig fekete üregek bámultak vissza rám. Az orromat megcsapó bűz olyannyira borzalmas volt, hogy iszonyatos szédülés fogott el. A rothadó test szaga volt ez.” Ismerve az úrilak vértől tocsogó történetét, tudván azt, hogy a kastély kápolnája alatt kínzókamrával egybeépített tömlöcre találtak a felújítást végző munkások, egyáltalán nem csodálkozunk azon, hogy azt a helyet tartják Írország legijesztőbb épületének.

Tuol Sleng Múzeum – Kambodzsa, Phnompen

Pol Pot és a vörös khmerek rémuralma a huszadik század egyik legnagyobb intézményesített népirtásaként vonult be a történelemkönyvekbe, melynek során óvatos becslések szerint is legalább egymillió embert pusztítottak el módszeresen. A terror székhelye a rettegett 21-es börtön volt, mely ma már múzeumként üzemel, ám a falai között egykoron uralkodó embertelen szadizmus miatt még ma is nyögi a sátáni gonoszság soha nem múló delejét. Néha még az erős idegzetű látogatók is kénytelenek megküzdeni a rájuk törő émelygéssel.

Fővárosi alagútrendszer – Franciaország, Párizs

Párizs látogatható katakombái a főváros alatti szerteágazó bánya- és alagútrendszer elenyésző részét képezik. A föld alatt egy több száz kilométeres labirintusrendszer várja azokat, akiket sem a belépésért járó izmos pénzbüntetés, sem a minden sikolyt elnyelő súlyos gránitfalak nem tántorítanak el a kalandtól. Az alagutak nagy része a mai napig feltérképezetlen, így az eltévedő bármikor szembetalálkozhat egy bizarr falfirkával, vagy egy rég elhunyt szerencsétlen földi maradványaival, súlyosabb esetben pedig maga is csatlakozhat az illetőhöz.

Poveglia – Olaszország

Aki szeretne a szikrázó napsütés ellenére is libabőrző háttal napozni egy festői olasz tengerparton, annak ideális úti cél lenne Poveglia szigete – ha az olasz kormány nem zárta volna ki az érdeklődőket a rémisztő múltú földdarabról. A nagy pestisjárvány idején Velencéből szállították oda a fertőzötteket, akik utolsó napjaikat elképesztő nyomorban, egymás hegyén-hátán kiszenvedve töltötték. A XX. század elején elmegyógyintézetet létesítettek ott, melynek főorvosa – a szóbeszéd szerint – szadisztikus módszerekkel terrorizálta a betegeket, mígnem a pestisben elhunytak szellemei őt magát is az őrületbe kergették. A doktor állítólag önkezével vetett véget életének, melyet követően az intézményt átadták a lassú enyészetnek.

USS Hornet – Alameda, USA

A USS Hornet igazi kuriózum az állítólagosan kísértetjárta helyek között, hiszen ezúttal nem egy málladozó falú középkori paplakról, hanem egy Essex-osztályú repülőgép-hordozóról van szó, mely 1943-tól 1970-ig szolgálta az USA-t. Ez a gigantikus acélmű nem csak a második világháborúból vette ki vastagon a részét, de békeidőben is történt rajta néhány furcsa haláleset. Összesen több mint 300-an lelték halálukat a fedélzetén. Ma egy kaliforniai kikötőben múzeumhajóként várja a bátor jelentkezőket, akik közül utólag még a szkeptikusok is elismerik: van valami megmagyarázhatatlanul ijesztő ebben a kiszolgált vasszörnyben.

Városi temető – Stull, USA

Az eddig hiányérzettel küzdő olvasók megnyugodhatnak; az összeállításból természetesen a temetők sem hiányozhatnak. Az alig húsz ember lakta Stull mellett elterülő kísérteties temető mohalepte sírköveivel és a tájat mérgező – állítólag egy nagypénteken minden előjel nélkül összeomlott – roskadozó kápolnájával rászolgált rossz hírnevére. Akiknek volt szerencséjük a düledező sírok között tenni egy meglehetősen kellemetlen, egyre szaporább léptekkel kivitelezett sétát, azok valamelyest értik, miért tartja a szóbeszéd a területről, hogy a Pokol egyik kapuja felett fekszik.

(képek: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Hét meglepő dolog, amit hét nap alatt láttunk Jordániában

Ammántól Petrán át Wadi Mujibig bejártuk földön, vízen és tevén Jordániát. Elmondjuk, mi volt egyhetes utunk alatt az a hét dolog, amit imádtunk és amin egészen nagyot néztünk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Az art deco stílusú budai erőmű, ahol az egész Csernobil sorozatot leforgathatták volna

Idegenvezetés a szexmunkások kirakatainál? Városnézés spanglival a kezedben? Lesz egy kis gond

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés