Kalandozott egyet, mire ez a nagy felhajtás?

A torontói közlekedésfelügyelet a Twitteren közzétett egy bejegyzést, amiben azt írják, hogy a forgalmas Royal York megállót kénytelen lezárni, mivel egy vadállat megzavarta a működést.

Kevéssel ezután kiderült, hogy a vadállat egészen pontosan egy hód, aki az állomáson keresgéli a kiutat.

A helyszínre állatbefogók siettek, akik hamar, gyakorlatilag mindenféle ellenállás nélkül begyűjtötték a hódot. Pár órával később a közlekedésfelügyelet már arról posztolt, hogy az eltévedt hód jól van, nem sérült meg és visszatért a vadonba.

Az állatbefogók az eset után elmondták, hogy az állat bár nem volt agresszív de láthatóan zavarta a környezet és félt a nagy embertömegtől, ezért tartották indokoltnak az állomás lezárását.

CTV News; kiemelt kép: Jenn Abbott/Twitter

Ez is érdekelhet:

Azonnal letarolta a netet, ahogy Elon Musk a földönkívüliekről beszélt

Azt persze lehet tudni, hogy amit Musk mond, az hamar beszédtéma lesz, na de ennyire.

Egy kihalt kengurufajt sikerült azonosítania kutatóknak

Kiderült, hogy a kétezres évek elején egy eddig nem ismert faj maradványait találták meg.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Automataváltós elektromos kerékpárt mutatott be a Decathlon

További cikkeink a témában