A Dakar-ralit már egy évtizede nem Afrikában rendezik meg, de az eredeti útvonalon azóta is tartanak egy alternatív versenyt, ahol idén magyar győzelem született. Most azt is megmutatjuk, hogy milyen káprázatos tájakon haladtak.

1979-ben rendezték meg először a Párizsból Dakarba tartó kalandversenyt, ami az eltelt idő alatt profi tereprali-futammá nőtte ki magát, de egy évtizede szakítania kellett Afrikával, az utóbbi időben Dél-Amerikában, idén pedig Szaúd-Arábiában tartották meg.

Látványos képeken az első szaúd-arábiai Dakar-rali

Ami Alonso első Dakar-ralija is volt egyben.

De azóta is van egy verseny, ami minden év elején elrajtol, és a rali eredeti útvonalán, Marokkón, Mauritánián és Szenegálon halad keresztül, hogy Dakarban érjen célba.

Az Africa Eco Race számunkra azért is érdekes, mert idén egy magyar csapat nyerte meg a kamionosok versenyét.

Most pedig lenyűgöző képeket mutatunk arról, milyen hihetetlen tájakon haladt keresztül a Dakar-rali eredeti útvonalát követő mezőny.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Automataváltós elektromos kerékpárt mutatott be a Decathlon

További cikkeink a témában