A site-ot 2007-ben hozta létre Brian Chesky és Joe Gebbie, ma pedig már 200.000 hirdetés található rajta 192 ország 28.000 városából. Bár a kedvező árfekvésű szállások teszik ki az ajánlatok többségét találhatunk itt apartmanokat, kastélyokat és magánszigetet is meglehetősen borsos összegekért. Tavaly februárban már egymillió értékesített éjszaka felett jártak, a befektetők pedig sorban állnak, hogy pénzt pumpálhassanak a vállalkozásba. (Tavaly még Ashton Kutcher is tolt egy komolyabb összeget az Airbnb-be.)

Hogyan működik?

Ha turista oldalról nézzük, akkor a főoldalon megadjuk a célterületet, az érkezés majd a távozás dátumát, és azt, hogy hány fő venné igénybe a szállást. Rányomunk a keresésre és máris szemezgethetünk az ajánlatok között. Mi Barcelonát ütöttük be, és máris nagyjából 3500 találatot adott ki, köztük jónéhány igen olcsó megoldással. Ha kiválasztottunk egy címet, akkor kattintsunk rá, majd lépjünk kapcsolatba a tulajokkal. Mi Esther és Eric vintage-ként reklámozott szobáját néztük ki, ami remek helyen található, közel a strandhoz és a városközponthoz.

A kommentek között megnézhetjük, hogyan vélekedtek a szállásról a korábbi vendégek. A kis keresztmetszet miatt – közvetlen kapcsolat, direkt viszony a szállásadókkal – a tulajoknak is érdekük, hogy mindent megtegyenek annak érdekében, hogy jó kép alakuljon ki róluk. Nem mellékesen a tulajok is kommentálhatják a vendégeket, ami fontos, hiszen a bérlők a sok esetben a saját lakásukba engednek be idegeneket. A fizetés elektronikus úton, utalással történik, az Airbnb a bejelentkezés után 24 órával vonja le a szállás összegét a számládról.

Főbérlő vagy

Ha szobát szeretnénk kiadni, ingyenesen regisztrálhatunk az oldalra. Az Airbnb értékesített éjszakák után von le 3%-ot. Fontos, hogy a kiadók megválaszthatják, kit engednek be a házukba. Lekáderezhetik a profilja alapján, vagy feltehetnek neki kérdéseket e-mailben, és ha nem elégedettek, elutasítják. Az évek során a cégnél kínos helyzetekre is felkészültek, előfordult ugyanis, hogy egy vendég baltával felaprít egy lakást. Az Airbnb minden regisztrált lakásért automatikusan garanciát vállal egy millió dollárig, igaz, ez 19 partnerországra vonatkozik, és Magyarország egyelőre nem szerepel közöttük. (Ennek ellenére akadnak hazai versenyzők szép számmal!)

New York, Rio, Tokió

Tény, hogy vannak ennél is olcsóbb megoldások – ott az általunk is megénekelt, fantasztikus Coachsurfing.com – de akik a pénzalapú megoldásokban hisznek, azok ezzel a honlappal jól járhatnak. Lakhatunk együtt más utazókkal, bérelhetünk lakást főbérlőstül vagy teljesen magunkban, fára épített házakban, tengerre néző pecókban, grönlandi igluban, a variációk száma szinte a végtelenhez közelít.

Még több okos utazási trükk a Playeren!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Az art déco stílusú budai erőmű, ahol az egész Csernobil sorozatot leforgathatták volna

Idegenvezetés a szexmunkások kirakatainál? Városnézés spanglival a kezedben? Lesz egy kis gond

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés