Világörökség
Cinque Terre, azaz Öt föld a neve annak az öt településből álló régiónak, amely a Ligur-tenger partján, Genova és La Spezia között található. Lenyűgöző szépségű falvak meredek hegyoldalakba épített teraszokon, nem is kell külön ecsetelni, pontosan látszik minden a fotókon. Öt faluról beszélünk, aki itt él, az valószínűleg a turizmusból szerzi a napi betevőt, ennek megfelelően a hely kicsit kirakat jellegű. A Vernazza, Riomaggiore, Monterosso al Mare, Corniglia, Manarola ötösfogatban összesen mintegy 10.000 helyi lakos található, és minden helyire jut legalább egy turista, rosszabb napokon másfél (és nem leszek képmutató, az arány általam is romlott - magyar vagyok, turista.) Cinque Terre gyönyörű hely, ehhez semmi kétség nem férhet, de ez minden, amit tud, egydimenziós jelenség, ami 5 perc alatt kiismerhető. Nem véletlen, hogy a legvonzóbb programoknak azok tűnnek, amikor 1. hajóról lehet megnézni az öt falut (kis sorban állás várható, lásd lejjebb) 2. vonattal lehet egyik faluból a másikba menni. Ez utóbbiban maga az utazás a legizgalmasabb, ugyanis a tengerparti szakasz valóban lélegzetelállító, de aztán megérkezik az ember, és rájön, hogy ez a falu pontosan ugyanolyan, mint ahonnan elindult.
Találkoztam boldogtalan olaszokkal is
Ha az Ízek, imák, szerelmek című filmet vesszük alapul, akkor a sztereotípiák szerint Amerikában az élet felszínes, és az emberek nem találják a lelküket, Indiában mindenki meditál, Balin örülnek, az olaszok pedig vidámak, beszéd közben mutogatnak a kezükkel és mindig esznek. Olaszországgal kapcsolatban kifejezetten szerencsésnek (és elfogultnak) tartom magam, az eddigi 7-8 út során a gondviselésnek köszönhetően egyetlen egyszer sem ért semmiféle negatív élmény: nem rabolták ki a szállodai szobám, nem bírságolt meg a kalauz, nem ütött el robogós, nem büntetett meg a rendőr és így tovább. Olaszország olyan egyszerű volt, mint az Eat, Pray, Love-ban: mindenki vidám volt, mutogattak a kezükkel, és így tovább. Azért akadnak olyan pontok, ahol csizmaország lakói veszítenek bájukból, és Cinque Terre ilyen volt, természetesen akkor, amikor volt szerencsém személyesen megfordulni ott. Könnyen elképzelhető, hogy az év egyéb napjain minden tökéletes és mindenki kedves.
Az angol turistánál nincs lejjebb
Riomaggioréban az egyik legszembetűnőbb jelenségnek az angol turisták végtelen hordái számítottak, és ugyan nem ők számítanak a világ legtahóbb utazóinak, de azért vannak gondok velük. A helyiek a brit turisztikai imperializmus áldozatai, egy boltban még egy olyan táblát is láttam, amin angolul magyarázták el, hogy melyik kávé (lungo, moccacino, mindenféle macchiatók, latte) pontosan mit takar, és ez olyan szintű szervilizmus, amivel ritkán találkozni Itália egyéb pontjain, az olaszok ugyanis nem szívesen magyarázgatnak ilyen témában - akit érdekel, tanulja meg, Olaszország az olaszoké: a délután kék, meg minden.
Augusztusban a helyi boltokban, ristorantékban olyan szinten volt leharcolva minden alkalmazott, eladó, hogy egy mosollyal, hangos „cáó”-val (így, cáó) alig lehetett találkozni, ami szokatlan jelenség errefelé, mintha mindenki egyszerre kapott volna gyomorrontást. Az általunk választott, egyébként közepes étteremben az árak kétszeresei voltak az adriai oldalon tapasztalható áraknak, a felszolgálás és az ételek minősége viszont sokkal gyengébb, ráadásul zokszó nélkül felszámolták a 12%-os szervízdíjat, pedig ez pont az a helyzet, amikor akkora paraszt a pincér, hogy nemhogy borravalót nem adnál, de inkább valamilyen kemény, tompa tárggyal szeretnéd ütögetni a fejét. Így rövidül a 3 naposra tervezett túra 1 éjszakára.
Egy nap az élet
Szerencsésebb elkerülni az éttermeket és venni egy üveg bort, sajtot és szalámit egy boltban, aztán befalatozni az egészet a tengerparton. Szállást könnyű foglalni csúcsidőben is, akkor is, ha csak beesik oda az ember. Minden faluban van turistairoda, ahol gyorsan találnak szobát az érkezőknek. Mi egy idős hölgynél kaptunk helyet, magas ágy, nagy dunyha, Madonna és Il Gesù a falon, szóval ezzel nem volt gond, és az ár sem volt magas. De az is jó megoldás lehet, hogy Genovából, vagy La Speziából leugrik ide az ember, de szigorúan egy napra, aztán továbbáll. Találkoztam boldogtalan olaszokkal is, ugyanakkor abban is biztos vagyok, hogy mások sokkal szerencsésebbek voltak ezzel az egyébként csodálatos szépségű hellyel, szóval szívesen olvasunk kommentekben kedves, szívmelengető történeteket arról, hogy mennyire jól éreztétek magatokat ezen a helyen.
(fotó: Mats Hage Eikemo)