Becsekkoláskor akár a szobaár többszörösét elkérhetik mindenféle extrákra. Elmondjuk, mit és hogyan tudsz elkerülni.

  1. 10 / 10

    Üdülési illetékek

    Még ha nem is egy üdülőhelyen, hanem egy hotelben foglalnál szobát, az üdülési illetéket akkor is felszámolhatja a szolgáltató. Legtöbbször ezt a díjat vagy annak pontos összegét nem említi a szálloda oldala (esetleg az apró betűs részben), miközben te online befizeted a vissza nem téríthető foglalási díjat. Az üdülési illetéket általában éjszakánként számlázzák, létének igazolására rengeteg kifogást találnak (telefonhasználattól az általános szolgáltatások igénybevételéig). Nehéz alóla kibújni, úgyhogy még előtte menj biztosra: foglaláskor érdeklődd meg az illeték pontos összegét, és kalkuláld bele a büdzsébe. A végén lehet, hogy jobban fogsz járni egy drágább árfekvésű hotellel, ahol ezt a díjat nem számolják fel!

  2. 9 / 10

    Minihűtő

    Behűtenél pár sört estére és van a szobádban minihűtő? Ha azt hiszed, hogy a szobádban mindent ingyen használhatsz, akkor ébresztő: bizonyos hotelekben elképesztő díjakat számolnak fel a hűtő használatáért. Egy torontói hotel például húsz dollárt, azaz majdnem ötezer forintot kér el naponta ezért az apró kényelmi cikkért akkor is, ha csak az első nap kapcsoltad be. Ha nem szeretnéd ezt a felesleges csekket a nyaralás végén, ajánljuk, hogy inkább térj be egy helyi kocsmába – vagy ha már megvetted az italokat, akkor kérj egy vödör jeget ingyenesen a hotel étterméből, és minihűtő-használat nélkül hűtsd le őket.

  3. 8 / 10

    Korai becsekkolás

    Amikor már nem csak a hotelszobát foglaltad le, hanem azt is tudod, hánykor érsz oda, nézd meg a hotel érkezési időpontokra vonatkozó szabályzatát! A legtöbb szálloda ugyanis elég szigorú ezzel kapcsolatban, így ha korábban szeretnél ledőlni a szobádban, akkor bizony fizetned kell. Európában általában délután kettő vagy négy órától lehet igénybe venni a szobát – előtte extra díjat kell fizetni, ami minimum 2500 forint. Ajánljuk, hogy a felesleges díj helyett inkább járj egyet a városban – ha elég kedves a hotel személyzete, akkor megengedik, hogy a csomagjaidat ott hagyd a normál check-in óráig.

  4. 7 / 10

    Szobaszerviz

    Mielőtt arisztokratikusan csöngetnél egy croissant-ért és pezsgőért reggelire, nézd át alaposan, mi mennyibe kerül az étlapon! A borsos árakon felül még külön kell fizetned a szerviz díjáért és a pincérért, nem is beszélve az elvárt borravalóról. Kicsekkoláskor nézd át a számlát, vajon hozzáadódott-e 15–20% extra összeg, amiről fogalmad sincs, hogy micsoda: nos, ez lesz a szobaszerviz. Tehát okosan a burzsujkodással!

  5. 6 / 10

    Wifi

    Okostelefonokkal az internet már mindenhol elérhető mostanában – és általában ingyenesen. Ez alól azonban kivételt képeznek azok a hotelek, amelyek sok pénzt kérnek azért a privilégiumért, hogy csatlakozhass az elképesztően lassú hálózatukhoz. Ez az összeg akár 2500 forint vagy több is lehet naponta – és sokszor nem szobánként, hanem gépenként számlázzák fel, úgyhogy óvatosan a wifivel! Érdekes módon gyakran a drágább hotelek kérnek felháborítóan magas összegeket az internetért, míg az olcsóbb motelekben, hostelekben ingyenesen csatlakozhatsz a világhálóra.

  6. 5 / 10

    Takarítás

    Ha távozáskor joviálisan borravalót hagysz a személyzetnek, lehet, hogy másodszor fizetsz ugyanazért a szolgáltatásért! Csakúgy, mint a szobaszerviz, a takarítás díja is gyakran hozzáadódik a kicsekkoláskor kézhez kapott számlához, így még időben kérdezd meg, menyibe fog mindez kerülni számodra! Ez az összeg általában a szállásod díjának tíz százaléka, de hotelenként eltérőek a szokások: mielőtt kirakod a kilincsedre a takarítást igénylő fülecskét, számolj azzal, hogy ez legtöbbször nem ingyenes szolgáltatás!

  7. 4 / 10

    Csomagmegőrzés

    A kicsekkolás ideje és a repülőd indulása között akár hat–nyolc órás különbség is lehet. Ilyenkor bizonyára nem szeretnél nehéz bőröndökkel csörtetni a városban, inkább otthagynád a recepciónál. Sajnálatos módon ezt nem mindenhol és minden esetben engedik meg ingyen: ez azonban egy olyan díj, ami ellen joggal panaszkodhatsz! Azért ne kérd ki a hotel igazgatóját: ha nem is ingyen, de a legtöbb esetben egy kis jattal meg lehet kenni bármilyen recepcióst, hogy rakja el a csomagjaid, amíg szükséges.

  8. 3 / 10

    Parkolás

    Számos hotelben rád akarják erőltetni ezt a merőben felesleges szolgáltatást, miszerint egy szállodai alkalmazott parkolja be az autódat a hotel rettenetesen drága parkolójába. Válassz inkább egy olcsóbb, közeli parkolót, ahol sem a gyakran túlárazott szállodai parkolóhelyet, sem pedig az inast és annak borravalóját nem kell kifizetned.

  9. 2 / 10

    Extra vendégek

    Nagyon becsapós hoteldíj, erre mindig figyelj oda, ha többen utaztok! Lefoglaltál egy szobát négyőtöknek, amelyben két franciaágy van? Ez a szoba azonban lehet, hogy eredetileg két főre lett tervezve, így minden extra vendég után fizetnetek kell, még akkor is, ha ugyanazt a szobát és ugyanannyi ágyat használtok, mint amennyire eredetileg befizettetek. A díjak akár tízezer forint/fő/ éjszakáig is felmehetnek, azaz ugyanannyi is lehet, mintha két külön szobát foglaltatok volna. Tehát mindenképpen érdeklődd meg, mennyibe fog kerülni ugyanaz a szoba, ha kétszer annyian veszitek igénybe – és ha az extra díjat csak megérkezéskor említik, akkor kérd, hogy távolítsák el a díjat a számládról.

  10. 1 / 10

    Fitnesz, wellness és napozóágy

    A hoteledben található konditerem és wellnessrészleg sajnos legtöbbször nem ingyenes. Mielőtt még becsobbannál a jacuzziba, érdeklődd meg, mennyibe is fog neked ez fájni a nyaralás végén. Meglepő módon olyan apróságokért is számolnak extra díjakat a fürdőbelépő után, mint napozóágy és fürdőköntös-használat, még ha nem is vetted őket igénybe. A nyaralás végi nagy ordítozások elkerülése végett erősen ajánljuk, hogy ezeket pontosan tisztázd le az illetékes hotelszemélyzettel.

    Tovább:
    Legfrissebb Player-cikkek
    A rovat többi cikke
    Nem hangos, nem füstös, nem létezik – Milyen a tökéletes budapesti szórakozóhely?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Brutális látvány a hatalmas, elhagyatott Csepeli Erőmű

További cikkeink a témában