Egy nemrég elvégzett tanulmány megerősítette azt, amit igazából már eddig is sejtettünk: az Instagram pörgetése bizony komoly befolyással van az üdülni vágyók potenciális választásaira. A sokat lájkolt utazási célpontokat ugyanis rengetegen előnyben részesítik a kevésbé felkapott konkurenciával szemben.

A Georgiai Egyetemen elvégzett tanulmány során 758 alanyt kérdeztek arról, hogy miért és mikor szeretnének Kubába látogatni.

Azért Kubát használták fel a kutatáshoz, mivel az amerikai és kubai tisztségviselőknek sikerült megállapodniuk tavaly abban, hogy mintegy ötven év után újraindítják a rendszeres polgári légi közlekedést a két ország között – a közöttük fennálló necces diplomáciai kapcsolat miatt eddig ugye nem kerülhetett sor ilyesmire. A szerződés értelmében így többek között naponta közel harminc turistajárat fog az Egyesült Államokból a karibi szigetországba indulni – ennek mintegy harmada Havannában landol majd –, a legelsők még ezen az őszön megérkezhetnek.

Kubába sok amerikai turista fog hamarosan ellátogatni

A válaszadók három lehetőség közül választhattak: egy, öt vagy tíz éven belül szeretnének Kubába látogatni. Ezek után a kutatók egy sor kérdést tettek fel nekik, hogy megtudják, miért is akarnak igazán a karibi országba utazni. A fejesek egy érdekes összefüggésre bukkantak:

azt tapasztalták, hogy azok, akik az elkövetkezendő évben szeretnének indulni, többet foglalkoztak a közösségi oldalakkal, valamint az onnan kapott visszajelzésekkel, mint magával az országgal.

Ellenben azok, akik az elkövetkezendő 5-10 évben utaznának, nem voltak annyira megszállottjai a lájkoknak. Azt nem tudjuk, hogy te melyik kategóriába tartozol, de ha már feljött a téma, nézd meg, hogyan festett Kuba 2017-ben:

100 kép arról, milyen az élet Kubában, 2017-ben

Ismét nagyon hálásak vagyunk nektek, egészen pontosan Szilágyi Dániel olvasónknak, hogy elküldte nekünk kubai kiruccanásának képeit. Imádjuk őket!

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Az art deco stílusú budai erőmű, ahol az egész Csernobil sorozatot leforgathatták volna

Idegenvezetés a szexmunkások kirakatainál? Városnézés spanglival a kezedben? Lesz egy kis gond

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés