Atom helyett turizmus – ez az új jelszó.

Az év eleje óta hatalmas építkezések zajlanak Vonszanban, a tengerparti városban, ami két és fél órányira fekszik a fővárostól, Phenjantól. Évekkel korábban a város tengerpartja katonai erődemonstrációk helyszíne volt, a hadsereg tavaly itt prezentált lőgyakorlatokat. A tengerparti helyszín kiváló fekvése még Trump elnök figyelmét is felkeltette, aki a felvételeket látva megjegyezte, hogy a szétbombázott hegyoldalon remek nyaralókat lehetne felépíteni. Nyilván véletlen egybeesés, hogy a rezsim azóta a vonszani tengerparton egy hatalmas üdülőközpontot készül felépíteni szállodákkal, strandokkal és a szükséges infrastruktúrával.

A munkálatok nappal és sokszor éjjel is folynak, a műhold felvételeken is jól látszik, hogy a korábban rakétasilóknak is helyet adó területen lázas építkezések folynak.

Kim Dzsongun és a diktatúra az elmúlt időszakban civilizáltabb arcát mutatja a világnak, a laktanyák helyett strandok jelszó is jó irányba mutat, még akkor is, ha a hétköznapi koreaiak ebből minden bizonnyal semmit sem éreznek.

A látszat az, hogy Észak-Korea nyit. Hogy mennyire, az csak a következő strandszezonra fog kiderülni, vagy még később. Vonszan még nem az új Miami és nem is az új Siófok, de a munkatempót látva lehet, hogy már augusztusban csobbanhat a vonszani beacheken az, akinek erre van gusztusa.

Ez is érdekelhet:

Ilyen az élet egy észak-koreai kisvárosban - Roadster

Észak-Koreáról is készülhet time-lapse videó, sőt már el is készült, ráadásul nem a fővárost, Phenjant mutatja be, ahová létezik szervezett turizmus, hanem az ország északi részén lévő Rason nevű kisvárost. Bár Rason szemmel láthatóan elmaradott, az élet többé-kevésbé olyan, mint számos félreeső helyen a világban: halászok, farmerek és gyári munkások is élnek ott.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Automataváltós elektromos kerékpárt mutatott be a Decathlon

További cikkeink a témában